Cody Garbrandt ezt jól elszúrta - totaldamage
MMA

Cody Garbrandt ezt jól elszúrta - totaldamage


A Garbrandt vs. Barcelos meccs kifejezetten fordulatosra sikeredett.

A 33 esztendős Cody remekül kezdett, az első menetben gyors ütésekkel és kiváló lábmunkájával leütötte ellenfelét. Azonban itt elkövetett egy súlyos hibát: ahelyett, hogy ráment volna Raoni Barcelosra, hogy befejezze a mérkőzést, hagyta, hogy az ellenfele kitisztuljon, mert fontosabbnak találta azt, hogy elkezdje játszani az agyát:



Ez meg is bosszulta magát rendesen: a 38 éves brazil kitisztult, és a második, illetve harmadik menetben átvette az irányítást – több találatot vitt be, és egy fontos földrevitelt is végrehajtott. Így a leütés ellenére a 15 perces küzdelem végén a bírók egyhangú pontozással Raoni Barcelos győzelmét hirdették ki.



Cody Garbrandt (14–7 MMA) vasárnap éjjel először tért vissza a ketrecbe azóta, hogy 2024 áprilisában, a UFC 300-on vereséget szenvedett Deiveson Figueiredótól egy submission-nel. Ez a kudarc megszakította „No Love” korábbi kétmeccses győzelmi sorozatát, amely során legyőzte Brian Kellehert és Trevin Jonest.

Raoni Barcelos (20–5 MMA) két győzelemből álló sorozattal érkezett az esti összecsapásra, miután lenyűgöző teljesítménnyel múlta felül Payton Talbottot és Cristian Quiñonezt legutóbbi meccsein. Az utóbbi öt mérkőzéséből hármat megnyert, kettőt elveszített.

Hogy mi ebből a tanulság? Szerintem mindenki érzi.

Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!

Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.

Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.

Válaszd ki a havi támogatás összegét

Válassz egy egyszeri támogatási összeget

Ft

Banki átutaláshoz szükséges adatok

Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012

Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41



Szólj hozzá