Cody Garbrandt és T. J. Dillashaw lesznek az Ultimate Fighter 25 rivális csapatkapitányai
MMA

Cody Garbrandt és T. J. Dillashaw lesznek az Ultimate Fighter 25 rivális csapatkapitányai


Ezzel az is eldőlt, hogy Dillashaw lesz a harmatsúlyú bajnok Garbrandt ellenfele annak első címvédésén.


A UFC bejelentette, hogy a friss harmatsúlyú bajnok, Cody Garbrandt és a volt bajnok T. J. Dillashaw lesznek az Ultimate Fighter 25 rivális csapatkapitányai. Ezzel most már az is hivatalossá vált, hogy Dillashaw lesz az ellenfél Garbrandt első címvédő meccsén.

A két 135 fontos ász váltósúlyú bunyósokat edz majd. Különleges lesz a mezőny, mert korábbi TUF-győztesek és -indulók alkotják majd, köztük egy olyan harcos is, akinek most is élő szerződése van a UFC-vel.

Garbrandt és Dillashaw kapcsolata csípős: a két ász korábban csapattársak voltak a Team Alpha Malenél, Dillashaw később mesterével, Duane Ludwig állóharc-edzővel kivált, és csatlakoztak a denveri Elevation Fight Teamhez. Ahogy Garbrandt egyre feljebb lépdelt a ranglistán, úgy lett kettejük viszonya egyre feszültebb, mely most, hogy Cody a bajnok, eljutott odáig, hogy a két bunyós a közösségi médiában fikázza egymást. Dillashaw azt állítja, hogy anno edzésen megríkatta Garbrandtot, aki azzal vágott vissza, hogy ő meg kiütötte Dillashawt, és hogy erről videója is van. Bemutatni nem mutatta be.

A TUF 22. évadában Conor McGregor "fűben lapuló kígyónak" nevezte az akkor még Alpha Male-tag Dillashawt, mire a rivális csapatkapitány és TAM-alapító Urijah Fabernél vendégeskedő Garbrandt nekiment az írnek, hogy megvédje a csapata becsületét.



Most már azt mondja Garbrandt, igaza volt McGregornak, Dillashaw tényleg kígyó a fűben.

Az évadnak a The Ultimate Fighter: Redemption címet adták, és április 19-én egy kétórás epizóddal nyit majd a FOX Sports 1-en. Várhatóan a Sport TV is műsorára tűzi, mint az előző évadot.


Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!

Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.

Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.

Válaszd ki a havi támogatás összegét

Válassz egy egyszeri támogatási összeget

Ft

Banki átutaláshoz szükséges adatok

Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012

Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41



Szólj hozzá