CM Punk szerint Kazushi Sakuraba az MMA GOAT
MMA

CM Punk szerint Kazushi Sakuraba az MMA GOAT


Régóta megosztja a rajongókat, hogy ki volt minden idők legjobb MMA harcosa.

CM Punk nem a szokásos Jon Jones-Khabib Nurmagomedov-Fedor Emelianenko triumvirátusból emelte ki a saját "kedvencét", helyette egy japán MMA legendát, Kazushi Sakuraba-t jelölte GOAT-nak.

"The Gracie Hunter"-nek ugyan nincs olyan makulátlan mérlege, mint Khabibnak vagy Jones-nak (26–17–1 (2)), de elmondhatja magáról, hogy fénykorában 13 különböző MMA promóció bajnokait verte meg, gyakran olyanokat, akik nála sokkal nagyobbak voltak, köztük Kevin Randleman-t és Quinton Jackson-t is.

Nagyban hozzájárult az MMA fejlődéséhez, japánok millióit tette hardcore MMA rajongóvá. Küzdőstílusa teljesen egyedi, gyakran cigánykerekezéssel zavarta meg az ellenfeleit. Még a Gracie-k sem tudtak kifogni rajta – ezt szó szerint kell érteni. Abban az időben, amikor a Gracie-család tagjai mindenkit agyonszuboltak olyan technikákkal, amiket még soha senki sem látott, jött egy japán, és legyőzte/kopogtatta őket. Ő volt az első, aki legyőzte Royce-t. Ezért ragadt rá a "Gracie-ölő" becenév. Ugyan Royce Gracie szépített ellene egy pontozással 2007-ben, de a brazil lebukott anabolikus szteroidok használatával, és szubolni sem tudta. Ralek Gracie is megverte pontozással, de az már 2010-ben történt, amikor Kazushi már kiöregedőfélben volt, és hát az is pontozás volt, nem kopogtatás, ezt a Gracie-k már sosem fogják tudni megtorolni.



Sakuraba-t a UFC 2017-ben avatta be a Dicsőségcsarnokába. Persze CM Punk azért is választotta őt GOAT-nak, mert volt pankrátor is egy időben.

Nem szabad elfelejteni azt sem az MMA GOAT vitában, hogy a sport nagyon fiatal, akkor meg pláne gyerekcipőben járt, amikor Sakuraba harcolt, ezért nem lehet összehasonlítani a mostani korszak harcosaival. Ha minket kérdeztek, nincs olyan, hogy GOAT, csak olyan van, hogy az adott időben, az adott szabályrendszerben valaki kiemelkedően jól teljesít.

De azért jó volt egy kicsit felemlegetni a múltat.

Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!

Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.

Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.

Válaszd ki a havi támogatás összegét

Válassz egy egyszeri támogatási összeget

Ft

Banki átutaláshoz szükséges adatok

Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012

Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41



Szólj hozzá