Ciryl Gane: mérges vagyok magamra
MMA

Ciryl Gane: mérges vagyok magamra


Ciryl Gane tükörsimán kapott ki Jon Jones-tól a UFC 285 főmeccsén, és haragszik is magára a gyenge teljesítményéért.

A francia nehézsúlyú contender legnagyobb találata egy mély rúgás volt a mérkőzésen, rövid állóharc után a három év után visszatérő GOAT simán levitte a földre, ahol simán szubolta. Ez volt Gane első submissiönös veresége, korábban csak Francis Ngannou verte őt meg pontozással.

Ciryl a mérkőzés után nem nyilatkozott, ami nem csoda, hiszen értetlenül bámult maga elé, ő sem értette, hogyan kaphatott ki ennyire simán Jonestól. A meccs után viszont kiadta magából, ami benne maradt:
“Nagyon csalódott vagyok, és haragszom magamra. Főként azért, mert nem beugróember voltam. Mi is akartuk ezt a mérkőzést, nem csak Jones. Nagyon komolyan felkészültünk rá az egész csapattal és a sparring partnerekkel is, és ez egyáltalán nem látszott meg a teljesítményemen. Amikor Francistól kikaptam, az nem zavart ennyire. Azt mondanám, hogy ez az első igazi vereségem."

Gane népszerűsége óriásit csappant a nagy bukó után, rengetegen elfordultak tőle és azt mondják rá, hogy tiszta szégyen, amit művelt, de sokan inkább Jon Jones teljesítményét emelik ki, még Dana White is, aki azt mondta, "Bones" olyan magas szintet képvisel, amihez nem lehet hozzáférni.

Jon egyébként a mérkőzés előtt megmondta, hogy ez MMA, nem kick-box, tehát alapból nem tarott Ciryl állóharcától, tudta, hogy ő lesz a végén a befutó.

Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!

Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.

Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.

Válaszd ki a havi támogatás összegét

Válassz egy egyszeri támogatási összeget

Ft

Banki átutaláshoz szükséges adatok

Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012

Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41



Szólj hozzá