Mint arról tegnap hírt adtunk, Jon Jones és Louis Pena után egy harmadik (egykori) UFC fightert, Chuck Liddell-t is letartóztatták családon belüli erőszakért.
A részletek még mindig nem ismertek, de "The Ice Man" már kiadott egy nyilatkozatot az ügyben. Elmondása szerint nem ő volt a bántalmazó, hanem a felesége. A rendőrség jelentésében is az volt, hogy a hölgy valóban nem sérült meg, Liddell viszont igen.
Chuck Instagramra kitett mondókája szerint a rendőrök a feleségét akarták bevinni a hűvösre, de ő bevállalta, hogy bevonul helyette. Úgy fogalmazott, azért tette ezt, hogy ne kerüljön nyilvánosságra az, hogy a családjában mentális problémák vannak. A UFC egykori bajnokát úgy megverte a felesége, hogy zúzódásokat és vérzéseket szenvedett.
A fighter ígéri, hogy a bizonyítékok igazolják majd az állításait, és azt kérte a nyilvánosságtól, hogy lehetőleg ne zaklassák őt, mert próbálja a családját átvészelni ezen a nehéz időszakon.
Szerdán lesz a tárgyalás.
Szólj hozzá