Chris Weidman elnézést kért Anderson Silvától
MMA

Chris Weidman elnézést kért Anderson Silvától


Egy új beszélgetős műsorban, a "Won't Back Down"-ban beszélgetett egymással a két korábbi rivális, Chris Weidman és Anderson Silva, akik hasonló ritka sérülést szenvedtek el UFC-s karrierjük során.

"A Pók" lába bumergáng formát vett fel, miután belerúgott Weidman lábába a UFC 168-on. Ironikus módon, Weidman 8 évvel később, most áprilisban szerzett egy ugyanilyen sérülést, és erről egyből Silva jutott az eszébe:
"Rögtön te jutottál az eszembe." – mondta Chris a brazilnak. "Nem tudtam azonnal, hogy eltört a lábad, de aztán hallottam, ahogy ordítasz. Alig akartam elhinni, mi történt. Még azon a héten megpróbáltam kapcsolatba lépni veled, mert rosszul éreztem magam amiatt, hogy ünnepeltem a 'győzelmet'. Ez nem jött valamiért, össze, aztán telt-múlt az idő, és megfeledkeztem erről. Most megint szarul érzem magam, mert most már pontosan tudom, milyen fájdalmakon és megpróbáltatásokon mentél keresztül.

Most még jobban együttérezek veled. És hogy őszinte legyek, ezt sose mondtam ki hangosan, de mindig kikívánkozott, mióta lesérültél: szeretnék bocsánatot kérni tőled.”



A teljes beszélgetést itt nézheted meg:


Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!

Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.

Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.

Válaszd ki a havi támogatás összegét

Válassz egy egyszeri támogatási összeget

Ft

Banki átutaláshoz szükséges adatok

Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012

Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41



Szólj hozzá