Chris Eubank kitagadott fia is bokszolónak állt, és Nigel Benn fiával mérkőzne

Chris Eubank kitagadott fia is bokszolónak állt, és Nigel Benn fiával mérkőzne


Ez lenne a jelenkori, kacskaringós családi hátterű "Eubank vs Benn III."


A legendás bokszoló, Chris Eubank büszke fiára, Chris Eubank Jr.-ra, (23-1), aki jelenleg Anglia első számú középsúlyúja, és apja minden meccsén odaadóan támogatja a szorító sarkában.

Azonban kevesen tudják, hogy a visszavonult angol sztárbokszolónak van egy másik fia is egy korábbi kapcsolatból, aki szintén szárnyait bontogatja ökölvívóként, ő viszont apai támogatás nélkül.

A neve Nathaniel Wilson, és első három profi meccsét már megnyerte. Édesanyja, Cynthia Wilson fél évig járt Eubank-kel, és a kapcsolat vége előtt nem sokkal esett teherbe. Az akkor feltörekvő bokszolónak akkoriban nem fért bele egy gyerek, így az apasági teszt után peren kívül egyezett meg a nővel, aki 30.000 fontot kapott, hogy kilépjen életéből. Ez a fejezet a mindig talpig úriember és szerető családapa szerepében tetszelgő Chris Eubank múltjából sok rajongónak okozott csalódást.

A „Banks” becenévre hallgató Wilson – aki anyja vezetéknevét használja – Dél-Londonban nőtt fel, és nem volt könnyű fiatalkora. Az utcán sokat kényszerült verekedni, edzőterembe viszont 20 évesen tette be a lábát először. Mindezt azért, mert annyira neheztelt apjára, aki megtagadta őt, hogy az ökölvívást addig teljesen kizárta életéből. Ennek ellenére úgy gondolja, mivel későn érő típus, még lehet keresnivalója a sportban.

Azonban egy másik bokszlegenda fia is most kezdi profi ökölvívó pályafutását, és a 27 éves Nathaeniel pont őt akarja. Ő pedig nem más, mint Conor Benn, Chris Eubank egykori nagy nemezisének, Nigel Benn-nek a fia. Wilson úgy érzi, egy jelenkori "Eubank vs Benn III" szupermeccs mindkettejük karrierjének nagy lökést adhat híres apáik miatt.

ConorBenn_NathanaelWilson

Conor Benn és Nathaniel "Banks" Wilson


Conor Benn erre egyelőre egy Twitter posztban reagált, miszerint "Banks" először szerezzen magának nevet a sportban.

Nathanael Wilson-nak azóta sincs semmilyen kapcsolata apjával, állítása szerint az öreg valószínűleg azt sem tudja, hogy már nagypapa.

„Banks” jelenleg a Frank Warren promóciónál versenyez, és legközelebb november 25-én lép szorítóba.

Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!

Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.

Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.

Válaszd ki a havi támogatás összegét

Válassz egy egyszeri támogatási összeget

Ft

Banki átutaláshoz szükséges adatok

Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012

Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41



Szólj hozzá