Senki? Gondoltam.
Chael Sonnen, az Amerikai Gengszer (28-14-1) sosem nyert UFC övet, de látványos karriert futott be a szervezetnél, emlékezetes meccseken bunyózott jó pénzért, és már akkor nyomta a trash talkot, mikor Conor McGregor még az iskolapadban ült. 2013-ban vonult vissza (tiltották el) sokadik doppingbalhéja után, és most a Bellatorhoz igazolva tér vissza.
Hogy miért? Mert kibaszott dühös:
Rajongóként felbasz, mikor azt olvasom, hogy egyesek nem bunyóznak, csak ennyi meg annyi pénzért. Csinálod, vagy nem? Én mindig az a bunyós voltam, aki mindig ugrott és mindig igent mondott, míg a többiek jöttek a kifogásaikkal.
Azokra a versenyzőkre is kitér, akiket aggaszt, hogy hozzák a súlyukat:
Ez is csak azon múlik, ki mennyire akar bunyózni. Ha valaki meg akar verni valakit, de más súlycsoportban vannak, fixálják le a súlyt és hajrá.
Scott Coker, a Bellator elnöke azt mondja, Sonnen ragaszkodott hozzá, hogy három súlycsoportban bunyózhasson: Egyrészt befejezetlen ügye van Wanderlei Silvával, másrészt szívesen verekedne Rory MacDonalddal, Fedor Emelianenkóval és Tito Ortizzal is. Rory már jelezte is, hogy ha kell, hozza a „gengszertsúlyt.” Coker év végéig ezekből a meccsekből legalább egyet le szeretne szervezni, és valljuk be, bármelyiknek tapsikolva örülnénk.
Egyvalaki, aki biztosan várja Sonnen visszatérését nem más, mint Tito Ortiz - akit tavaly kopogtatott a Bellator félnehézsúlyú bajnoka, Liam McGeary - és aki utolsó meccsét szívesebben vívná Sonnenel, mint akár Fedorral vagy Rampage Jacksonnal. MMA-meccsen sosem találkoztak, de egyetemista korukban Chael lenyomta birkózásban Ortizt, aki pályája lezárásaként ezt előszeretettel torolná meg. Ha ez a meccs összejön, igazi trash talk csemegére számíthatunk a két veterántól, és ez most már ugyan kevésbé valószínű, de remélhetőleg egy jó bunyóra is.
Tekintve Chael doppingvétségekkel tarkított múltját, sokan azt hitték, éppen emiatt igazolt a Bellatorhoz, mert ott nem veszik olyan komolyan a tiltott szerek használatának megtorlását, de nyilatkozata szerint éppen ellenkezőleg, a szerződésében benne van, hogy ha elbukik a teszten, nemhogy egy fillért nem kap a meccsért, de plusz félmillió dollárra is büntetik.
Sonnen megosztó személyisége és „bárhol-bárkivel ” hozzáállása miatt sikeres pályafutást mondhat magáénak, most pedig karrierje fonalát ott tervezi felvenni, ahol hagyta:
A legnagyobb nézettséget akarom. Több pólót és jegyet eladni, mint bárki más. Sok rekord az enyém volt, de visszavonultam, és mások túlszárnyalták őket. Most visszatérek és visszaszerzem mindet.
Az Amerikai gengsztert a hétvégi Bellator 161-en mutatták be a szervezetnél – egyelőre csak egy videóinterjú keretében.
The American Gangster has arrived! Welcome to #BellatorNation @chaelsonnen! #Bellator161 pic.twitter.com/P9Lcbir1yC
— Bellator MMA (@BellatorMMA) 2016. szeptember 17.
Már ez is szenzációs, 100% Sonnen-gyöngyszem volt, melyben lehülyézte és kioktatta a promóció play by play kommentátorát, Sean Grande-t (a mellette álló color kommentátor Jimmy Smith legnagyobb örömére), egy másik szegmensben ugye kikezdte Tito Ortizt, majd kicsit később, amikor látta, hogy a Huntington Beach Bad Boy a közismert Bad Guy beceneve helyett „bad girlnek” titulálta, így vágott vissza:
It's really great to have Chael back ? #Bellator161 pic.twitter.com/JvFHr1xcmF
— MMA GIFS (@mma_gifs_) 2016. szeptember 17.
Hogy a ketrecben mit fog alkotni, azt majd meglátjuk, de az biztos, hogy a promóciós körökben továbbra is garantált lesz a szórakozás.
Szólj hozzá