Chael Sonnen: nem lesz Jones vs Aspinall - TDMG
MMA

Chael Sonnen: nem lesz Jones vs Aspinall - TDMG


Nem sokkal azután, hogy a UFC bennfentese, Chael Sonnen azt állította, hogy a Jon Jones vs. Tom Aspinall címegyesítő mérkőzés már betonbiztos, hiszen „már a dátumig bezárólag jóváhagyták,” most teljesen mást mondott.

Szó szerint teljesen mást.

Az Amerikai Gengszter elmesélte, hogy valaki felhívta telefonon a nyilatkozata után, és azt mondta neki, hogy reméli, csak trollkodott azzal, hogy már a dátuma is megvan a Jon Jones vs. Tom Aspinallnak.
„Igen, lehet, hogy tényleg azt mondtam, hogy már a dátuma is megvan a mérkőzésnek. Mert én is azt hittem, hogy ez így van. De arra pontosan emlékszem, hogy azt mondtam, Tom Aspinall következő meccse megvan. De azt nem tudom, hogy ez Jon Jones ellen lesz-e. Aztán azt mondtam, ha Jon Jones újra bunyózik, akkor Tom Aspinall ellen fog bunyózni."

Sonnen hozzátette a YouTube-csatornáján, hogy Jones még hat hónapot kapott a UFC-től a felkészülésre – ahogy azt korábban is kérte –, ez pedig utat nyit egy újabb ideiglenes nehézsúlyú címvédésnek.
„A jelenlegi terv az, hogy Tom Aspinall Ciryl Gane ellen fog küzdeni az ideiglenes bajnoki címért. És lehet, hogy ez kilenc héten belül meg is történik az International Fight Week-en. Egy kivételesen megbízható forrás szerint Jon Jones megkapja azt a lehetőséget, hogy 180 napot, vagyis hat hónapot várjon, Tom Aspinall pedig Ciryl Gane ellen fog harcolni. Ez a meccs már hónapokkal ezelőtt is napirenden volt, majd Ciryl ajándékba kapott egy győzelmet egy olyan meccsen, amit valójában elveszített Alexander Volkov ellen."

Hát, Sonnen jól megkavarta a dolgokat, aminek nem örülünk, hiszen már nagyon jó lenne, ha ez az ügy végre tisztázódna, mert már eddig is túl sokat húzódik.

Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!

Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.

Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.

Válaszd ki a havi támogatás összegét

Válassz egy egyszeri támogatási összeget

Ft

Banki átutaláshoz szükséges adatok

Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012

Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41



Szólj hozzá