Chad Mendes KO-val tért vissza 4 év után

Chad Mendes KO-val tért vissza 4 év után


Chad Mendes 2018-ban bunyózott utoljára, és miután Alexander Volkanovski kiütöte, vissza is vonult. Döntéséhez nagyban hozzájárulhatott az, hogy akkor Volka még nem volt akkora név, amekkora ma megkockáztatjuk, ha Mendes tudta volna, hogy egy GOAT esélyessel küzd, akkor máshogy dönt, de ez már mindegy.

Visszatérve a ma hajnalra, a negyedik menetben TKO-zta ellenfelét, Joshuah Alvarez-t, élete első BKFC-s mérkőzésén (puszta kezes ökölvívás). Előtte volt három leütés, az első a másodikban:



Chad láthatóan rettenetesen jól felkészült, akkora trapézizmokkal és bicepszekkel állt a mérlegre a bunyó előtti napon, hogy nem láttunk a szemünknek. Ez egy USADA nélküli Mendes, és hát ennek megfelelően is bunyózott.

Itt a második menetes leütés egy másik kameraszögből is:



Mendes a harmadikban is betalált:



A negyedik leütés után állították le a mérkőzést a negyedik menetben.



Mendes korábban elmondta, több pénzt kap ezért, mint amennyit Francis Ngannou kapott a Ciryl Gane elleni címvédéséért.

Nyugodtan kimondhatjuk, hogy az egykori UFC-s megdolgozott a pénzéért.

Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!

Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.

Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.

Válaszd ki a havi támogatás összegét

Válassz egy egyszeri támogatási összeget

Ft

Banki átutaláshoz szükséges adatok

Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012

Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41



Szólj hozzá