Carla még 2014. decemberében győzte le Rose-t az Ultimate Fighter reality döntőjében és egyben az első női szalmasúlyú címmérkőzésen egy hátsó fojtással, nagy magabiztossággal. Hozzátennénk, hogy ekkor Rose még kezdő volt, mérlege pedig 2-2-re módosult, Carlá-é pedig 10-2-re, és ő kapta meg a szalmasúlyú bajnoki övet is.
Jelenleg mindkét harcos bomba formában van, de most fordult a kocka.
Most Namajunas-nál van ott ugyanaz az öv, ő a címvédő bajnok, és Carla az underdog.
Persze Esparza-t nem kell félteni, hiszen majdnem kétszer nagyobb nyerő szériája van, mint Rose-nak – az arány 5:3. Legutóbb TKO-val nyert, Yan Xiaonan akadt a horgára, aki uganúgy kínai, mint Namajunas legyőzöttje, Weili Zhang (akit legutóbb csak egy vitatott pontozással tudott megverni).
A UFC 274-et május 7-én rendezik, és az év egyik legjobb gálája lesz. Két bajnoki címmérkőzés (az első az Oliveira vs. Gaethje lesz, a második a Carla vs. Rose), Cowboy Cerrone visszatér, láthatjuk Mauricio Rua-t, Tony Ferguson összecsap Chandlerrel. Ez egy igazán nyálcsorgatós "étlap".
Az eddig bejelentett meccsek a UFC 274-en:
Charles Oliveira vs. Justin Gaethje
Rose Namajunas vs. Carla Esparza
Michael Chandler vs. Tony Ferguson
Maurício Rua vs. Ovince Saint Preux
Donald Cerrone vs. Joe Lauzon
Blagoy Ivanov vs. Marcos Rogério de Lima
Macy Chiasson vs. Norma Dumont
Randy Brown vs. Khaos Williams
Francisco Trinaldo vs. Danny Roberts
Brandon Royval vs. Matt Schnell
Ariane Carnelossi vs. Lupita Godinez
C.J. Vergara vs. Kleydson Rodrigues
Journey Newson vs. Fernie Garcia
Michael Johnson vs. Alan Patrick
Tracy Cortez vs. Melissa Gatto
Szólj hozzá