Buki: Elnézést kérek mindenkitől, hibáztam!
MMA

Buki: Elnézést kérek mindenkitől, hibáztam!


Buchinger „Buki” Iván négy év után elveszítette veretlenségét pénteken.



Pedig úgy tűnt, hogy minden rendben van a Magomed Idrisov meccs előtt, legalábbis ami a fogyást és magabiztosságot illeti Buki kapcsán. Az tudta Iván, hogy Idrisov eddigi talán legkeményebb ellenfele lesz. Iván csapattársa Max Coga már a bőrén tapasztalta Idrisov nyomását, így első kézből származó infók alapján tudtak készülni az oroszra az MMA Spirit csapatánál, de aztán a meccsen Iván nem találta a ritmust, az ütőtávot, Idrisov viszont roppant veszélyesen nyitott, végül az első menetben TKO-győzelmet aratott Bukival szemben.


Sziasztok!

Ezúton szeretnék mindenkitől elnézést kérni, hogy ekkorát hibáztam! Ilyen szinten nincs okom kifogást keresni, hogy miért történt ez, de a vereség a sporttal jár. Igaz, rosszul esik, hogy kikaptam, de most jobb volt az ellenfelem. Úgy éreztem, hogy nagyon jól felkészült vagyok, mint ahogy azt már említettem, jól ment a fogyás, aztán a visszatöltés is. Sokat készültem erre a meccsre, magabiztosnak és erősnek éreztem magam, de valahogy ez a meccsen sajnos nem mutatkozott meg. Féltem a magam bunyóját csinálni, amit kellett volna, bemennem és birkózni vele. Miután ezt nem tudtam irányítani, elvesztettem a kontrollt, pedig a srác úgy éreztem, hogy lassabb hozzám képest. Mire észbe kaptam, már a padlón feküdtem. Ez az MMA :)

Mindenkinek köszönöm a bíztatást, az üzeneteket és ígérem, hogy a visszavágón másképpen alakul majd! – írta Iván nekünk.

Idrisov ugyanis nem tudta a mérlegelésen hozni a pehelysúlyt, így Buki bajnoki címe nem volt terítéken a meccsen. Várhatóan azonnali visszavágó jön, mikor már a reváns és a cím is lesz a tét Buki számára. Iván az egyik legerősebb ember, akit ismerek, Veled vagyunk abban, hogy felállj ebből a helyzetből! WAAR Buki!

Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!

Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.

Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.

Válaszd ki a havi támogatás összegét

Válassz egy egyszeri támogatási összeget

Ft

Banki átutaláshoz szükséges adatok

Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012

Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41



Szólj hozzá