Búcsút mondott az Oktagonnak King Mo Lawal
Saját elmondása szerint nem szerette volna rossz szériában befejezni, így bevállalt még egy meccset búcsúzóul. Sajnos ezúttal sem sikerült felülkerekedni ellenfelén, Andrew Kapel bizonyult jobbnak. Alig másfél perccel a gong után kiütéssel kapott ki, immáron zsinórban negyedszer.
Annak ellenére, hogy az utóbbi időben nem kedvezett a szerencse a harmincnyolc éves harcosnak, karrierje során harminckétszer lépett ringbe és olyan skalpokat gyűjthetett be, mint Quinton Jackson, Roger Gracie, Cheick Congo vagy éppen Gegard Mousasi, akitől a Strikeforce félnehézsúlyú övét nyerhette el. 2015-ben a RIZIN nehézsúlyú Grand Prix győzteseként ünnepelhettük.
Mikor visszavonulásáról kérdezték, nem volt különösebben szentimentális:
“Az összes srác aki azt mondja, hogy élvezi a bunyozást kurvára hazudik… Azért szeretek bunyózni, mert megfizetnek érte.”
Elárulta még azt is, hogy az egyetlen vakációja az American Top Team-ben lesz, a továbbiakban pedig feltörekvő harcosokat edzésével szeretne foglalkozni.
Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!
Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.
Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.
Válaszd ki a havi támogatás összegét
Válassz egy egyszeri támogatási összeget
Banki átutaláshoz szükséges adatok
Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012
Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41
Szólj hozzá