Breaking! Szána Patrik a ONE Championship-ben bunyózik pénteken!

Breaking! Szána Patrik a ONE Championship-ben bunyózik pénteken!


Borics Ádám szúrta ki, hogy a világ egyik vezető küzdősport promóciója, a ONE Championship – melynél többek között Demetrious Johnson is bunyózik – leigazolt egy magyar fightert.



Szána Patrik érte el ezt a bravúrt, akit a magyar küzdősport rajongóknak nem kell bemutatnunk, hiszen a többszörös korosztályos muay thai bajnok a Superfight Series-ben is többször láthattuk már.

Patrik ahhoz a – sajnos nagyon kevés tagot számláló – magyar elit klubhoz csatlakozott, akik a világ vezető szervezeteinél bunyóznak. Az új otthonában Szána már pénteken bemutatkozhat, ekkor mérkőzik először.
„Igen-igen, itt vagyunk a világ egyik leghíresebb stadionjában és a világ egyik legnagyobb promócióján. Hálás vagyok a lehetőségért, hogy a rövid határidős (csütörtök esti) értesítéssel One Championship rendezvényen harcolhatok. A rövid határidő ellenére is tőlem telhető legtöbbet megteszem!" – írta a közösségi médiában.







A bejegyzés megtekintése az Instagramon





 

Patrik Szána (@szanapatrik) által megosztott bejegyzés






Patrik a ONE Friday Fights 39 gálán lép tehát színre pénteken, egy helyi titán ellen, szurkoljunk neki minél többen!


Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!

Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.

Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.

Válaszd ki a havi támogatás összegét

Válassz egy egyszeri támogatási összeget

Ft

Banki átutaláshoz szükséges adatok

Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012

Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41



Szólj hozzá