BREAKING: Elmarad a Paulo Costa vs Khamzat Chimaev mérkőzés
MMA

BREAKING: Elmarad a Paulo Costa vs Khamzat Chimaev mérkőzés


Nem semmi nap ez a mai.

Kiderült, hogy Charles "Do Bronx" Oliveira sérülés miatt nem tud ott lenni a UFC 294-en, most pedig jött egy újabb szomorú hír, elmarad a várva-várt Paulo Costa vs. Khamzat Chimev mérkőzés is, a gála előmérkőzése.

A hírt – csakúgy, mint az Oliveirásat – ezúttal is az Overthedogs Podcastban jelentették be. A nagy szaklapok többsége cikkünk írásának pillanatában még nem számoltak be erről, de a forrás hivatalosnak tekinthető, és erre minden bizonnyal hamarosan sor kerül.




Costa öt héttel a UFC 294 előtt könyökfertőzést kapott, emiatt be kellett vállalnia egy műtétet. A brazil azt mondta, nem fogja lemondani a bunyót, csak az orvosok tilthatják el.

Az Overthedogs hozzátette, hogy a UFC kétségbeesetten próbál most szerezni beugróembert szerezni Costa helyére, először Marvin Vettorit próbálták meg, de az olasz nem vállalta be a kockázatot szűk két héttel a gála előtt.

A hírt a UFC még nem erősítette meg.

Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!

Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.

Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.

Válaszd ki a havi támogatás összegét

Válassz egy egyszeri támogatási összeget

Ft

Banki átutaláshoz szükséges adatok

Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012

Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41



Szólj hozzá