A Co-Op Live Arénában, Manchesterben, a UFC 304-es számozott gálán csap össze "Rocky" és Belal Muhammad – jelentette be a rendkívüli hírt Dana White a közösségi médiaplatformjain.
View this post on Instagram
A UFC vezérigazgatója felfedte, hogy a 13 mérkőzéses veretlenségi szériában lévő brit ezen a július 27-i eseményen védheti meg címét korábbi kihívójától, akivel 2021-ben csaptak össze először.
Mivel Leon véletlenül mélyen belenyúlt Belal szemébe, a mérkőzést idő előtt leállították, a második menet 18. másodpercében. Azóta Belal öt, Leon pedig 4 mérkőzést nyert meg, így abszolút megérdemelt a visszavágó.
A másik nagy hír: Aspinall vs. Blaydes!
A hír második fele az, hogy a gálának előmeccsén az átmeneti nehézsúlyú bajnok Tom Aspinall mérkőzik Curtis Blaydes-szel. Ez szintén egy visszavágó lesz, ami szintén idő előtti sérüléssel ért véget, csakúgy, mint a főmeccs.

Ezen a bunyón sérült le Aspinall térde, olyan szinten, hogy műteni kellett. Ez egy TKO-s vereséget jelentett a brit mérlegében, és Tom korábban többször is nyilatkozta, hogy ezen szeretne javítani (nem mintha ez egy "igazi" vereségnek számítana, hiszen nem Blaydes érdeme volt ez a győzelem, csupán egy szerencsétlen mozdulat vezetett hozzá).
A harmadik hír: Pimblett vs. Green
Ezzel még nincs vége a nagy bejelentésnek. Paddy Pimblett is ezen a gálán tér vissza, szintén hazai közönség előtt csaphat össze Bobby Green-nel, aki legutóbb a UFC 300-on fantasztikus teljesítménnyel múlta felül Jim Millert.
Ezeken kívül megkapjuk a Muhammad Mokaev vs. Manel Kape indulatmeccset (utálják egymást, szívből), valamint a Giga Chikadze vs. Arnold Allent.
Baromi jó kártya ez – és a jó hír az, hogy mivel Anglia a helyszín, ezért Magyarországról is normális (fő műsor)időben kapjuk a show-t!
Szólj hozzá