Breaking: Bereczki Dominik főmeccset vív pénteken az Enfusion-ben!
A magyar top küzdősportoló az Enfusion Kickboxing promóció pénteki gáláján lép majd szorítóba, méghozzá egy főmérkőzésen! Dominik, a WKF profi világbajnokának ellenfele a szintén nagyon kemény holland-marokkói Mohamed Touchassie lesz, akinek a Wikipedia szerint 9-0-ás a mérlege, vagyis még soha nem kapott ki.
Tudomásunk szerint ez Dominikról is elmondható, szóval a statisztikától egyáltalán nem kell megijednünk. Az már kissé félelmetes, hogy Touchassie az Enfusion jelenlegi váltósúlyú bajnoka, és egyben a világ hatodik legjobbnak tartott kick-boxere a divízióban.
A Glory mögött az Enfusion a második legnagyobb európai kick-box profi liga.
Dominik tehát nem kis feladat, de legalább ugyanakkora lehetőség előtt áll. Volt szerencsénk élőben is látni őt a Superfight Series Hungary egyik gáláján, és rögtön lehetett látni rajta, hogy mekkora tehetségről van szó. Például:
A promóció honlapja szerint a mérkőzésre 19:30 perces kezdettel lehet számítani pénteken, de stream-ről ezúttal nincs tudomásunk.
Hajrá, Dominik!
Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!
Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.
Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.
Válaszd ki a havi támogatás összegét
Válassz egy egyszeri támogatási összeget
Banki átutaláshoz szükséges adatok
Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012
Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41
Szólj hozzá