Breaking: a Bellator leigazolta Yoel Romero-t!
MMA

Breaking: a Bellator leigazolta Yoel Romero-t!


Több mérkőzéses szerződést írt alá Yoel Romero a Bellatorral – leplezte le a hírt az ESPN újságírója, Ariel Helwani.

A bejegyzés szerint Isten Katonája nem középsúlyban, hanem eggyel feljebb, félnehézsúlyban folytatja illusztris karrierjét. Várhatóan február-március környékére tehető a debütálása, jelenleg nem tudni, ki ellen.

A kubai KO-művész és a UFC útjai három egymásutáni vereséget követően váltak el, azonban ebből kettőt (a Robert Whittaker, valamint a Paulo Costa ellenit) simán oda lehetett volna adni neki is. A harmadik vereségét Israel Adesanya ellen szenvedte el, az sem volt "igazi", hiszen egyik bunyós sem akart harcolni a másikkal igazán.

A búcsú után több promóció, köztük a Bellator is is jelezte, hogy nem kívánja leszerződtetni Romero-t, de a jelek szerint ez előbbi meggondolta magát.

Ennek a hírnek a Bellator félnehézsúlyú bunyósain kívül mindenki örül – Corey Anderson is felkötheti a gatyát, akit szintén nemrég igazolt le a Bellator.


Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!

Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.

Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.

Válaszd ki a havi támogatás összegét

Válassz egy egyszeri támogatási összeget

Ft

Banki átutaláshoz szükséges adatok

Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012

Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41



Szólj hozzá