Borics Ádám saját magának köszönheti a rekordfinist Pat Curran ellen

Borics Ádám saját magának köszönheti a rekordfinist Pat Curran ellen


Nagyon sokat számít, hogy milyen edzőp van az ember sarkában. amikor egy bunyós megnyer egy meccset, az általában nem csak neki köszönhető, hanem részben mindazoknak is, akik felkészítették őt a meccsre.

Mindig is kíváncsi voltam arra, milyenek lennének a mérkőzések, ha az edzők nem üvöltöznének instrukciókat állandóan a bunyósuknak. Hát, Borics Ádám (14-0) részben választ adott a kérdésemre.

Ha ugyanis Ádám edzőin múlt volna a dolog, akkor a második menet végigmegy. Miután Ádám szétrúgta Pat lábát, majd egy repülő térdessel a földre taszította, ahol kegyetlen ground-and-pound-ban részesítette, edzői azt mondták neki, "hagyja ott" Curran-t, mivel a GnP megkezdésekor már megszólalt az utolsó 10 másodpercet jelző csapó, így félő volt, hogy a sorozás úgymond feleslegesen vette volna el az energiát a veretlen magyar harcostól.

Persze, utólag könnyű okosnak lenni, de Ádám már a meccs hevében is okos volt, ugyanis nem hallgatott az edzőire, tiszta erejéből ütötte-verte az egykori pehelysúlyő Bellator-bajnokot, ez pedig a bíró pazar helyzetfelismerésének köszönhetően bizony TKO-s győzelmet ért, a gong nem mentette meg Pat-et.

A meccs utáni interjúban a pehelysúlyú Grand Prix torna negyeddöntőse elmondta, hogy mindenképpen be akarta fejezni a meccset, és azt is nagyon élvezte, hogy végre a könyökeit is bevetheti a GnP-ben.

„Amióta Floridában lakom, egy igazi állat módjára edzem" – mesélte az MMAJunkie-nak Ádám. "A repülő térdrúgás a kedvenc mozdulatom, de azt hiszem, hogy a kulcs az előtte lévő vádlirúgásom volt. Hallottam, hogy az edzőim ordítotják, hagyjam őt ott és keljek fel, de én be akartam fejezni a küzdelmet.

Annyira jó volt végre bevetni a könyökeimet is a ground-and-pound-ban. Edzésen ugye ezt nem szabad csinálni, így örülök, hogy ez is megvolt."

A finis pedig azért rekordfinis, mert Pat Curran-t senki sem tudta még TKO-val legyőzni.


Szólj hozzá