Bokszengedélyt kért Cris Cyborg, megkapta

Bokszengedélyt kért Cris Cyborg, megkapta


Conor McGregor után a legjobb női MMA-s is kipróbálná magát a ringben.

Cris Cyborg (18-1, 1 NC) komolyan gondolja, hogy bokszolna: már engedélyért is folyamodott a Kalifornia Állami Atlétikai Bizottságnál, és meg is kapta, amit kért. A UFC női pehelysúlyú bajnoka a 154 fontos kis-középsúlyban szeretné kipróbálni magát ökölvívóként.

Justino eddig nem túl jól kihasznált szerződése a UFC-vel októberben lejár. Célját elérte, hiszen bajnok lett Tonya Evinger legyőzésével. Mivel azonban súlycsoportját a szervezet gyakorlatilag köré építette, (eredetileg Evinger is harmatsúlyú) nem igazán vannak ellenfelei, hiszen még fel kell tölteni a női pehelysúlyt.

Jelenleg egy Cyborg – Holly Holm meccset próbálnak összehozni, de egyelőre addig jutottak, hogy Holly annyit nyilatkozott, „nyitott a dologra”.

A 32 éves Cyborg 2005 óta veretlen MMA-ban és 2008 óta minden ellenfelét TKO-val, vagy kiütéssel győzte le. Egyértelműen ő a kevert harcművészet legdominánsabb női versenyzője. Most úgy tűnik, a kiborgnő bokszban is kipróbálná magát. Többször edzett a kétszeres olimpiai bokszbajnok Claressa Shields-cel, sőt, nemrég ő kísérte a ringhez Claressát, aki aznap este Nikki Adlert legyőzve a WBC/IBF veretlen bajnoka lett.

Cyborg MMA-s meccsein elsősorban a kezeit használja és híresen nagy ütő, így a váltás bokszra akár könnyebben is mehet majd neki, mint azt elsőre gondolnánk.

Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!

Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.

Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.

Válaszd ki a havi támogatás összegét

Válassz egy egyszeri támogatási összeget

Ft

Banki átutaláshoz szükséges adatok

Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012

Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41



Szólj hozzá