BJ Penn is kihívta Jake Paul-t, első menetes KO-t ígér

BJ Penn is kihívta Jake Paul-t, első menetes KO-t ígér


Miután Jake Paul YouTuber megvert egy közismert volt MMA bajnokot, az MMA világa háborog. Tudjuk, hogy Ben Askren sosem tudott bokszolni - a férfiak Ronda Rousey-ja ökölvívó-tudás szempontjából -, mégis fájó volt látni, hogy az egykori UFC-s milyen könnyedén le lett győzve.

Mondanunk sem kell, hogy rengetegen gondolják úgy, hogy Paul elé oda kéne tenni egy strikert, egy olyan MMA-st, aki jól bokszol. Annak rendje és módja szerint csak úgy özönlenek a kihívások Jake felé, többek között BJ Penn is szeretné elhúzni a nótáját:


"Hé, Triller, küldjetek egy szerződést, örömmel fogom kiütni ezt a pojácát az első menetben" - írta Penn, amit Paul jól kinevetett.

Megmondjuk őszintén, nem örülnénk ennek a meccsnek, hiszen Penn ma már az edzőtáskáját sem cipelhetné korábbi önmagának, 7 meccses vereség szériában van, ráadásul már 42 éves, azaz 6 évvel idősebb, mint Askren. Jogos a hahota Jake részéről.

Szerencsére nem Penn az egyedüli jelentkező Paul leverésére. Mike Perry, aki sparringolt a YouTube-errel, szintén bunyózna vele. Ezt a meccset már jobban megnéznénk, hiszen Mike bokszoló volt, mielőtt áttért MMA-ra. Báj dö véj, a sparringra azt mondta Jake, hogy könnyű dolga volt Perry-vel szemben, a UFC bunyósa pedig azzal vágott vissza, hogy egy ütéssel sem tudta megingatni.




Dillon Danis is kihívta Jake-et.

A Jake Paul vs Ben Askren gálára egyébként 1.4 millió jegyet vásároltak világszerte, ami monumentális. Rekordot ugyan nem döntött, de jól mutatja, mennyire érdekli az embereket a cirkusz. A UFC 257: McGregor vs. Poirier 2 gála 1.6 millió PPV eladást hozott, és a Mike Tyson vs Roy Jones Jr. Triller gála is.

Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!

Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.

Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.

Válaszd ki a havi támogatás összegét

Válassz egy egyszeri támogatási összeget

Ft

Banki átutaláshoz szükséges adatok

Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012

Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41



Szólj hozzá