Bigfoot Silva bejelentette visszavonulását az MMA-tól
MMA

Bigfoot Silva bejelentette visszavonulását az MMA-tól


Megtörtént a várva-várt bejelentés, Bigfoot végre a szögre akasztja a kesztyűt.

Antonio “Bigfoot” Silva hét mérkőzéses vereségszériával zárja MMA karrierjét, és ha még hozzátesszük, hogy volt egy profiboksz veresége, két vesztes kick-box meccse és egy BKFC-s bukója is, láthatjuk, hogy még rosszabb a helyzet: ez összesen 11 elvesztett meccs egyhuzamban, amelyből 10 KO/TKO. 

Borzalmas.

A 43 éves fighternek erre az elhatározásra már 2016-ban sort kellett volna kerítenie, amikor zsinórban három bunyót elvesztett TKO-val, de vagy ennyire kellett neki a pénz, vagy ennyire makacs és nem volt képes elfogadni, hogy lejárt az ő ideje.

Bigfoot enyhén szólva nem volt mindig ennyire törékeny, 2013-ban Alistair Overeem és Travis Browne utáni győzelmét követően kiérdemelt egy nehézsúlyú címmérkőzést, amelyre Cain Velasquez ellen került sor, azt azonban TKO-val elbukta. Fedor Emelianenko felett is aratott győzelmet, akkoriban (2011) 16-2 volt a mérlege, ami tekintélyt parancsoló bármelyik súlycsoportban, de főleg nehézsúlyban.



A húsvét-szigeti moai szobor fejű brazil óriás karrierjét a TRT (tesztoszteron-pótló terápia) betiltása nyírta ki, az után nem volt már önmaga és sorra vesztett el mérkőzéseket.

MMA mérlegét 19-14, 1 NC-vel zárja. Összességében sok izgalmas harcot köszönhetünk neki – a Mark Hunt elleni abszolút háborúja például őrült jó volt – tehát hálával tartozunk, mert sokáig szórakoztatott minket – csak az a pár utolsó 6 év nem kellett volna.

Az Association of Boxing Commission (ABC) megtiltotta neki a versenyzést, korábbi menedzsere pedig éveken át próbálta rábeszélni, hogy hagyja abba, sikertelenül.

Antonio emellett azt is bejelentette, hogy részt vesz egy grappling eseményen jövőre, a BRAVE Combat Federation-nél Haim Gozali ellen.


Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!

Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.

Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.

Válaszd ki a havi támogatás összegét

Válassz egy egyszeri támogatási összeget

Ft

Banki átutaláshoz szükséges adatok

Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012

Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41



Szólj hozzá