Bereczki Dominik Európa-bajnoki címmeccset vív júniusban a Superfight Series-ben

Bereczki Dominik Európa-bajnoki címmeccset vív júniusban a Superfight Series-ben


Bereczki Dominik eddigi mind a nyolc meccsét megnyerte a Superfight Series Hungary gálasorozaton.

A WKF-világbajnok június 3-án a Ríz Levente Sport- és Rendezvényközpontban egy Európa-bajnoki címmeccsel teheti fel a pontot az i-re, ugyanis itt és ekkor rendezik meg a 11. Superfight Series Hungary K1 és muay thai gálát, amelyen két Európa-bajnoki címmeccset is megtekinthet majd a publikum.

Akik már jártak ezen gálák valamelyikén, biztosan ismerik Bereczki Dominiket, akinek 8-0 a mérlege a Superfight Series-ben, tehát immár a kilencedik alkalommal lép a ringbe a német Paul Leipi ellen, akivel Eb-mérkőzést vív.
„Ugyanúgy készülök mindegyik ellenfelem ellen, tisztelem őket, de természetesen mindig győzni megyek. Felkészültnek érzem magam, jó formában vagyok már most. Hazai közönség előtt megpróbálok 200 százalékot nyújtani. Kicsit nagyobb lesz rajtam a teher, többen jönnek majd ki családtagok, barátok, de ehhez már hozzá vagyok szokva” – jelentette ki Bereczki Dominik a Prémium Média & Sport Management Zrt. érdeklődésére.



A Perfect Fight klub kiváló versenyzője úgy fogalmazott, eseménydús időszak után van, mind a küzdelmek, mind pedig a felkérések tekintetében.
„Sikerült a legutóbbi győzelmemmel 2-0-s mérlegre javítani magamat a szlovák szervezésű gálasorozaton. Mindkét meccsemen sikerült első menetes KO-val bemutatkoznom. Az első pozsonyi összecsapásomnál az ellenfelemet sokkal esélyesebbnek tartották, mégis hamar be tudtam fejezni a mérkőzést. Februárban, Budapesten pedig rekordgyorsasággal sikerült győznöm a lengyel riválissal szemben” – mondta a WKF-világbajnok, többszörös muay thai magyar bajnok Bereczki.

„A Superfight Seriesben K1 szabályrendszerben és ringben fogok megmérkőzni. Ezt a szabályrendszert önmagaménak érzem, ezt gyakorlom immáron közel 15 éve. Ez egy újabb kihívás és egy újabb előre lépési lehetőség” – tekintett előre az ötször három perces küzdelemre.

A szakma másik nagy neve, Tóth Csaba szintén a 11. Superfight Series Hungary gálára készül. A harcos szintén címmérkőzést vív majd az ukrán Vladislav Yermolaiev ellen.

Mint a Prémium Média érdeklődésére elárulta, nagy lehetőségként éli meg a címmérkőzés lehetőségét, ám továbbra sem önmagukban az övek motiválják a lehető legjobb teljesítmény elérésére.
„Hanem az, hogy megmutassam, amiért idáig dolgoztam. Hogy a lehető legjobb teljesítményt tudjam nyújtani. Igazából nem is azt mondom, hogy az ellenfelet akarom legyőzni, hanem önmagam” – magyarázza ars poeticájáról a többszörös magyar bajnok, aki nem győz elég hálás lenni a felkészítésében kulcsszerepet vállaló édesapjának, akivel anno közösen találták meg számára ezt a sportágat.

„Miatta kezdtem el, ő mutatott mindig irányt. Gyerekkorom óta szeretek sportolni, szinte mindent kipróbáltam, de most látom csak igazán annak az eredményét, hogy ezt az utat választottam. A Superfigh Series Hungary pedig a legmegfelelőbb helyszínt biztosítja nekem, hogy ezt időről időre megmutassam!”

Csaba a Kucera elleni mérkőzés óta sem unatkozott, novemberben visszaszerezte magyar bajnoki övét 81 kilogrammban, majd február elején a szlovák bázisú gálasorozaton is debütált, s rögvest KO-győzelmet ért el kiskesztyűs küzdelemben Adam Dvoracek ellen.


„Bennem van az a tudat, hogy maximálisan felkészültem. Ha betartom azokat a tanácsokat, amiket előzetesen megbeszéltünk, akkor az eredményre fog vezetni. Számtalanszor bebizonyosodott ez már, hiszem, hogy így lesz ezúttal is” – tekintett előre a Spartan Fight Club kiválósága, aki eddigi legnagyobb sikerének azt tartja, hogy négy éve legyőzte az amerikai-lengyel klasszist, az ötszörös Észak-Amerika és kétszeres világbajnok Paul Banasiakot is.

További információk:

Superfight Series Hungary
Prémium Média & Sport Management Zrt.

A jegyek csak KORLÁTOZOTT számban elérhetőek.

Ha nem akarsz lemaradni a gáláról, kattints erre vagy erre a linkre.

Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!

Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.

Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.

Válaszd ki a havi támogatás összegét

Válassz egy egyszeri támogatási összeget

Ft

Banki átutaláshoz szükséges adatok

Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012

Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41



Szólj hozzá