Beneil Dariush szerint hiba, hogy Volkanovski felmegy egy súlycsoportot
MMA

Beneil Dariush szerint hiba, hogy Volkanovski felmegy egy súlycsoportot


Beneil Dariush a UFC 280-on legyőzte Mateusz Gramrot-ot, a KSW dupla súlycsoportos bajnokát.

Nem sokkal utánuk jött az Islam Makhachev vs. Charles Oliveira könnyűsúlyú bajnoki címmeccs, ahol Islam győzött, majd ezt követően kihívta Alexander Volkanovski-t, a pehelysúlyú és a P4P bajnokot. Az ausztrál örömmel mondott igent a felkérésre, hiszen már júliusban is az volt a terve, hogy súlycsoportot vált, Dana White pedig már be is biztosított neki egy címmérkőzést.

Dariush szerint azonban ez hiba Volkanovski részéről. Meg is indokolta, miért:
"Hát, nem akarom rossz szavakkal illetni őt, de lehet, hogy túl kicsi a könnyűsúlyhoz. Biztos vagyok benne, hogy már pehelysúlyban is ezt mondták neki. Szerintem Islam sokkal nehezebb nála. Pehelyben senki sem mer birkózni ellene. Nem emlékszem, hogy láttam volna olyat, hogy megpróbálják levinni a földre. Könnyűsúlyban azonban – és erre nemrég jöttem rá – kábé mindenki birkózó. Mindenki imád birkózni. És szerintem ezzel meggyűlik majd a baja." – mondta Dariush a Submission Radio-ban.

Volkanovski valóban elég picinek tűnik a többiekhez képest a 168 centis magassága miatt, de ne felejtsük el, hogy amikor tizenx éve rögbizett, akkor a UFC nehézsúlyába is befért volna. Ez persze rég volt, de ha egykor össze tudott hozni egy ilyen súlyt, akkor most is össze tud.

A UFC 280-ra is könnyedén bemért Volka könnyűsúlyba.

Mit gondoltok, valóban túl nagy falat neki a könnyűsúly, és Makhachev?

Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!

Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.

Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.

Válaszd ki a havi támogatás összegét

Válassz egy egyszeri támogatási összeget

Ft

Banki átutaláshoz szükséges adatok

Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012

Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41



Szólj hozzá