Benavidez elaludt a hajnali gála címmeccsén
MMA

Benavidez elaludt a hajnali gála címmeccsén


Joseph Benavidez azt szerette volna bebizonyítani, hogy a múltkor Deiveson Figueiredo csak azért tudta kiütni, mert előtte összefejeltek, és hogy ő a jobb bunyós, megszerzi majd a címet.

Nos, a visszavágót valahogy képzeljük el úgy, mint Hulk és Loki harcát, ahol Benavidez volt Loki:



Virtually identical.

Szóval a visszavágón Benavidez nem tudta úgy megszorongatni a brazilt, mint az első meccsen, ahol vitte az első menetet. Háromszor is leütötte őt Figueiredo egy meneten belül. Kick-boxban ez már automatikus győzelmet jelent, de MMA-ban nem ennyire kegyesek az emberrel.

Joseph-et a három leütés után "God of War" még brutálisan le is fojtotta. Benavidez nem kopogta le, így a brazil kénytelen volt elaltatni őt.



Ezzel Deiveson megszerezte a légsúlyú bajnoki övet, amit Henry Cejudo adott le. Mérlege 19-1-re javult, ami Cejudoénál is jobb. Annyira egyoldalú volt ez a címmeccs, hogy nem tudjuk, ki tudja akár csak megszorongatni is Figueiredo-t a jövőben, nemhogy legyőzni.

A győzelem után nagyon sportszerű és megható pillanatok következtek, a brazil odament ellenfeléhez (akivel egyébként elég csúnyán összeszólalkoztak a médiában), letérdelt mellé, és pacsiztak egyet. Aztán az új bajnok elsírta magát:


Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!

Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.

Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.

Válaszd ki a havi támogatás összegét

Válassz egy egyszeri támogatási összeget

Ft

Banki átutaláshoz szükséges adatok

Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012

Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41



Szólj hozzá