Ben Rothwell 19 másodperc alatti kivégzést mutatott be a BKFC-ben

Ben Rothwell 19 másodperc alatti kivégzést mutatott be a BKFC-ben


A hétvégén lezajlott a puszta kezes bunyókkal foglalkozó BKFC 30. gálája, melynek fő nevezetessége Ben Rothwell debütálása volt.

Az egykori UFC-s rettentő gyorsan végezte ki ellenfelét, mindössze 19 másodpercre volt szüksége hozzá, gyakorlatilag egy "nekirontás" alatt végzett vele:



 




A bejegyzés megtekintése az Instagramon





 

TOTALDAMAGE (@totaldamagehu) által megosztott bejegyzés






Ben azzal a Matt Mitrione a következő mérkőzés utáni interjújával lopta be magát a rajongók szívébe (a miénkbe legalábbis egészen biztosan) még 2015-ben:



Ben ekkor nehézsúlyú top contendernek számított, előzőleg Alistair Overeem-et is legyőzte KO-val. Ez után szintén egy óriási meglepetést okozott, szubolta Josh Barnett-et, és ezzel nagyon közel került egy esetleges nehézsúlyú címmeccshez, és el is hittük neki azt, hogy valóban "you have seen nothing yet", vagyis "még nem láttunk tőle semmit".

Ez a mondata nem bizonyult igaznak, mert hárman is legyőzték ez után sorban – igaz, csak pontozással és legyőzői között két egykori bajnok is volt, név szerint Andrei Arlovski és Junior dos Santos. Az amerikai 2021-ben hagyta ott a UFC-t egy 32 másodperces kiütéses vereséget követően.

Nagyon úgy néz ki, hogy a 40 éves fighter jó új otthont választott magának, valóságos fenevadnak tűnt a szorítók között puszta ököllel.

Esküszünk, nem beszéltünk össze, de Rothwell pont ezt a legendásan frenetikusra sikeredett "you have seen nothing yet" idézetét használta fel a mostani post-fight interjújában is, ZSENIÁLIS HÚZÁS!


Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!

Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.

Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.

Válaszd ki a havi támogatás összegét

Válassz egy egyszeri támogatási összeget

Ft

Banki átutaláshoz szükséges adatok

Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012

Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41



Szólj hozzá