A 40 éves fighter átesett egy kettős tüdőtranszplantáción, és eddig a felesége osztott meg updateket róla. Ben most először a saját szavaival üzent az egész küzdősport-világnak, és nagyon örülünk annak, hogy a tudatánál van, és már beszélni is tud. De nagyon rossz érzés így látni őt, nagyon sokat fogyott.
Ben azt mondja a szívszorító videóban, hogy a teljes június hónap kiesett neki, nem emlékszik semmire abból a hónapból, és hogy a felesége, Amy naplójából tájékozódott, hogy mi minden történt vele ez idő alatt.
View this post on Instagram
Ben már poénkodott is, mondta, hogy a szíve 20 másodpercre leállt, és azt tette hozzá, hogy nem tudja, hogy tudjuk-e, de ez azért nem pont egy ideális állapot. Elmondta azt is, hogy "négyszer halt meg", olyan súlyos volt az állapota. Egész pontosan 45 napja fekszik a kórházban, és ez idő alatt 22,6 kilót fogyott.
Elképedt, amikor megtudta a súlyát, legutóbb ugyanis 15 éves korában volt 66,68 kilogramm (ez a súlya most). Elérzékenyülve mondott köszönetet a sok jókívánságért, mert még azok is támogatták, akik egykor az ellenfelei voltak.
Elhangzott tőle az is, hogy kezdi visszanyerni az erejét, de majd újra kell tanulnia dolgokat. Remélhetőleg a teste befogadja az új tüdőket, és Ben újra 100%-os életet élhet.

Ben és felesége, Amy
Szólj hozzá