Belekerül egy kis időbe, mire Tyron Woodley megint címet védhet
MMA

Belekerül egy kis időbe, mire Tyron Woodley megint címet védhet


Elég durván megsérült a válla, miközben hárítani próbálta Demian Maia földreviteli kísérleteit.


A múlt szombati UFC 214-en Tyron Woodley karrierje talán legunalmasabb, de ugyanakkor legtaktikusabb meccsével védte meg címét az első számú kihívóval, Demian Maiával szemben, aki öt menet alatt összesen 21-szer csimpaszkodott rá, hogy megpróbálja levinni a földre.



A gála utáni orvosi eltiltásokat tartalmazó listán először 7 nap szerepelt Woodley neve mellett, de ezt nem sokkal később megváltoztatták 5 hónapra, mert a vállában keletkezett egy porcleválás. Ez azt is jelentheti, hogy Woodleyt idén már nem látjuk az Oktagonban. Persze ez még nem jelenti azt, hogy ne kezdődjön meg a filózás, hogy ki legyen a következő ellenfél, de nem is egyszerű a kérdés, ha az első számú kihívó ennyire esélytelen volt a bajnokkal szemben.


Woodley megosztotta velünk, mit gondol a témáról:

Sokan vannak a divízióban, akik még nem harcoltak egymással. Ott van például Stephen Thompson, aki Jorge Masvidallal bunyózhatna, de úgy hallottam, Thompson még mindig sérült. Talán Masvidal megküzdhetne Robbie Lawlerrel. Ki tudja. Úgy hallottam, Kelvin Gastelum lejjebb akar menni egy súlycsoportot, ide. A srácoknak nyerniük kellene párat. Robbie az egyetlen top 5-ös bunyós, aki legutóbb nyert, és még egyszer győznie kéne, mielőtt kiáll velem. Kelvinnek nemhogy nyernie kéne, de hoznia kéne a 170 fontos felső súlyhatárt, legalább kétszer, mielőtt szóba kerülhetne egy címmeccs vele.



 

Ti mit gondoltok, kit kéne odaállítani Woodley elé?

Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!

Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.

Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.

Válaszd ki a havi támogatás összegét

Válassz egy egyszeri támogatási összeget

Ft

Banki átutaláshoz szükséges adatok

Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012

Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41



Szólj hozzá