Belal Muhammad megüzente bajnoki kihívójának, Shavkatnak: 'Meg foglak törni!'
MMA

Belal Muhammad megüzente bajnoki kihívójának, Shavkatnak: 'Meg foglak törni!'


A Leon Edwards-t könnyedén legyőző új váltósúlyú UFC-bajnok Belal Muhammad mentálisan már az első címvédésére készül, Shavkat Rakhmonov ellen.

"Remember the name" nem fél kiállni a súlycsoport egyik legkeményebb gyilkosával, a veretlen Shavkat Rakhmonovval, sőt, úgy gondolja, meg is fogja törni őt – mondta a Remember the Show podcastben.

„Nem jó, ha elkényelmesedsz. Az emberek már most azt mondják, hogy Shavkat meg fog ölni engem. Talán ez volt az első tweet a hatereimtől. Imádom ezt. Imádom, hogy ezt gondolják. De valójában én fogom ezt csinálni vele. Meg fogom őt törni. Aztán majd a következő bajnoki kihívómról is ugyanazt mondják, mint róla. A karrierem végén én leszek minden idők legjobb váltósúlyúja. Ehhez csak át kell gyalogolnom a kihívókon. Shavkat a következő. El fogom venni ezeknek a srácoknak a veretlenségét. Sean Bradyét már elvettem. Shavkat a következő."

A magára pár éven belül minden idők legjobb váltósúlyú harcosának gondoló Belal (24-3, 1 NC) kikapott már Geoff Nealtől, Vicente Luque-től (ráadásul KO-val) és Alan Joubantól is.

Minden idők VALÓDI legjobb váltósúlyú harcosa, Georges St-Pierre ezzel szemben 26-2 mérleget bunyózott össze, két embertől kapott csak ki (Matt Serra és Matt Hughes), azonban mindkét vereségét sikeresen megbosszulta később. 26 győzelméből 14 idő előtti, míg Belal ebben is bőven alulmúlja Muhammadot, aki eddig mindössze hat finist tudott összekaparni.

Háát...

Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!

Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.

Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.

Válaszd ki a havi támogatás összegét

Válassz egy egyszeri támogatási összeget

Ft

Banki átutaláshoz szükséges adatok

Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012

Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41



Szólj hozzá