2016. szeptember 3-án Hawthorne városában (California, USA) a zebrán egy ittas sofőr elgázolt egy babakocsit toló nőt. A babakocsiban az MMA harcos és edző Marcus Kowal 15 hónapos kisfia, Liam feküdt, akit feleségének húga kísért. A 72 éves autóvezető nő megpróbált elmenekülni a helyszínről, de a baleset szemtanúi feltartóztatták. Kowal sógornője kisebb sérüléseket szenvedett, de Liam súlyos állapotban került a kórházba. Három nappal később Kowal beleegyezett, hogy kikapcsolják a gépeket, melyek fiát a baleset óta életben tartották.
Bobby Razak egy megható kisfilmben szólaltatja meg Kowalt és feleségét a történtekről. Megismerhetjük a boldog kisbaba Liamot korábbi felvételekről, és láthatjuk azt az ürességet, amit maga után hagyott. Marcus elmondása szerint nem érez haragot, nem kíván szemet szemért, noha harcos mivolta mindig ezt diktálta neki eddigi életében. Mivel Liam mindig örömmel és boldogsággal ajándékozta meg környezetét, ezért úgy döntöttek, hogy szerveit felajánlják másoknak, így Liam szíve egy másik testben dobog immár. Emellett létrehozták a Liam’s Life elnevezésű alapot, mellyel az ittas vezetés okozta tragédiákra próbálják felhívni a figyelmet, ilyen balesetek számának csökkentése a céljuk. Azt szeretnék, hogy az alapon keresztül Liam szelleme és neve tovább éljen, hogy másokon segíteni tudjon.
Razak ismét nagyszerűen tudja átadni az emberi érzelmek mélységét, ezzel a videóval szeretnénk tisztelegni és emlékezni szeretteinkre.
Szólj hozzá