A londoni UFC Fight Night: Aspinall vs. Tybura gálának előmeccsén csapott össze a hazai pályát élvező Molly McCann és ellenfele, Julija Stoliarenko – aki úgy vágott neki a mérkőzésnek, hogy tíz idő előtti finiséből kilencet karfeszítéssel ért el.
A fekete öves BJJ-s immár 11 idő előtti finissel büszkélkedhet, összehozta karrierje tizedik karfeszítését is az első menetben McCann ellen.
A mérkőzésvezető kissé lassan reagálva állította le a mérkőzést, Molly a karját fájlalta, ami már olyan irányba hajlott, amibe nem szabadna.
Ez volt Julija karrierjének legfontosabb győzelme, látszott is rajta, mennyire örül neki, a győzelmét követően hatalmasat ordított és térdre is rogyott. Összességében a mérlege nem túl jó, 11–7–2-ről beszélünk, de a submissönjei miatt érdemes figyelemmel követni a karrierjét.
Stoliarenko ezzel a karfeszítéssel most már megelőzi Ronda Rouseyt is, akinek kilenc ilyen győzelme volt.
Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!
Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.
Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.
Kedves olvasónk! A TOTALDAMAGE.hu Magyarország egyik legnépszerűbb küzdősport oldala.
Kizárólag az oldalunkon megjelenő reklámoknak köszönhető, hogy fenn tudjuk tartani az oldal működését, és így a nap 24 órájában a legfrissebb rendkívüli hírekkel, interjúkkal és videókkal tudunk szórakoztatni. Ha szeretnéd, hogy a TOTALDAMAGE még sokáig üzemeljen, kérjük, kapcsold ki a hirdetésblokkolót az oldalunkon!
Hatalmas szenvedéllyel és nagy szeretettel készítette a Webness Design: Medoks
Szólj hozzá