Az életéért küzd a koronavírusos Diego Sanchez

Az életéért küzd a koronavírusos Diego Sanchez


Diego Sanchez (30-13), az Ultimate Fighter első évadának középsúlyú győztese (Nick Diaz-t győzte le a fináléban) is elkapta a koronavírust a napokban, és sajnos egyelőre nincsenek jó híreink felőle.

Mondhatni "élőben" követhettük végig a leépülését. November 20-án kapta el a vírust, akkor még azt mondták neki, hogy 3 napon belül túl lehet rajta. Eleinte azt hitte, igaz lehet a jóslat, kiemelte, hogy azonnal el kell kezdeni a gyógyszerszedést, ha valaki covidos lett. Regeneron infúziót kapott (ezzel kezelték sikeresen Donald Trumpot is), amitől eleinte jobban érezte magát, írta is, hogy az Instagramon lesz egy live-ja, amiben elmondja, mi segített neki pontosan a kezelésben. Utána azonban rosszra fordultak a dolgok.

Hat nappal később kétoldali tüdőgyulladással került kórházba, amit a covid-fertőzés idézett elő.



A következő posztjában, még aznap azt mondta, már vérrögök is keletkeztek mindkét lábában.

"Ez életem legkeményebb harca, sem edzőtábor, sem ellenfél nem készített még ki ennyire." – írta a kórházi ágyáról.

 

A mindössze 39 éves "The Nightmare" élete most valóban rémálom. Tegnap már az édesanyjától is búcsúzkodik, a legutóbbi Twitter-bejegyzésében azt írta, "szeretlek, anya".

Fontosnak tartjuk hozzátenni, hogy bár nem oltásellenes, Sanchez nem kért, így nem is kapott védőoltást.

Szurkoljunk neki a felépüléséért!

Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!

Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.

Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.

Válaszd ki a havi támogatás összegét

Válassz egy egyszeri támogatási összeget

Ft

Banki átutaláshoz szükséges adatok

Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012

Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41



Szólj hozzá