A másik összecsapásunk sem lesz rosszabb, hiszen Deiveson Figueiredo újból megküzd az eddigi legkeményebb ellenfelével Brandon Morenoval, a tét pedig a légsúlyú bajnoki öv.
Dana White, a UFC feje azonban az est egy másik mérkőzéséről beszélt a Submission Radioban, ami szintén öt menetre kiírt, de (egyelőre) nem bajnoki meccs. Ez nem más, mint a Leon Edwards vs Nate Diaz váltósúlyú ütközet.
„Colby Covington az elsőszámú kihívó. Kamaru Usman másodszorra is megmérkőzött Jorge Masvidallal, mert így akarta, de most Colby jön. Kettejük első mérkőzése volt az egyik legjobb, amit valaha láttam, úgyhogy újra összecsapnak. A következő kihívó pedig egyértelműen az Edwards-Diaz győztese lesz.”
Wow, Dana ritkán jelent ki valamit ennyire előre, de így egy plusz fűszert adott az egyébként is jónak ígérkező meccsnek. De gondoljunk azokra is, akik nem annyira örülnek ennek a hírnek, a rangsorban második Gilbert Burns és a negyedik Stephen Thompson semmiképpen. Ők ketten pont egymással fognak harcolni a UFC 264 gálán és aki nyer majd biztosan igényt tartana egy címmeccsre. Na de vissza a főszereplőkhöz!
Ha Edwards nyer, teljesen kézenfekvő, hogy ő jön a sorban, utoljára pont a regnáló bajnok Usmantól kapott ki 2015-ben, azóta nyolc meccses győzelmi szériában van. A legutóbbi meccse ugyan no contest lett egy csúnya szembenyúlás miatt Belal Muhammad ellen, de a serülésig egyértelműen az angol irányította a küzdelmet.
Az érdekesebb forgatókönyv akkor lenne, ha Nate Diaz győzne és úgy kapna címmeccset, hogy nem is rangsorolt váltósúlyban. 2019-ben bunyózott utoljára, amikor is legyőzte Anthony Pettist, majd később szintén ebben az évben veszített Jorge Masvidal ellen. Ha Colby megnyerné addig az övet egy egészen parádés trash talk csatát kapnánk a két amerikaitól, de ne szaladjunk ennyire előre, pláne, hogy Kamaru Usman nagyon meggyőző teljesítményt produkál folyamatosan.
Annyi biztos, hogy nagyszerű mérkőzést fogunk látni, főleg, hogy már igazi tétje is van a bunyónak.
Kinek örülnél inkább, ha a közönségkedvenc Diaz vagy ha a nyolc meccse nyertes Edwards menne az övért?
Szólj hozzá