Dan Henderson egy igazi MMA bunyólegenda. Az 53 éves „Hendo" 1997 és 2016 között volt aktív, ez idő alatt bajnok lett a PRIDE-nál és a Strikeforce-nál is, egy brutálisan kemény embert tisztelhetünk a személyében, a H-Bomb megalkotóját (Michael Bisping ellen, ugyebár).
Dan 2016-ban vonult vissza a UFC 208-on, pont Bisping ellen, aki akkor még középsúlyú bajnok volt (Michael nyerte a meccset, de emlékem szerint volt pár necces pillanat a találkozón többször is, Hendo nagyon veszélyes volt még mindig).
Dan tehát hét éve vonult vissza már, de most a visszatérésen gondolkodik.
Az egyik friss Instagram-posztjában azt írta, hétfőn nagy bejelentést tesz, a hétfői posztban pedig arra kérte követőit, találják ki, hogy puszta kezes bokszban, vagy "YouTuber" bokszban tér-e vissza, és a hétre ígért tájékoztatást arról, hogyan döntött.
Természetesen, akármekkora bunyólegenda is valaki, 53 évesen már nem lesz versenyképes, vagyis ez a poszt inkább aggodalomra ad okot, mint izgalomra.
Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!
Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.
Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.
Kedves olvasónk! A TOTALDAMAGE.hu Magyarország egyik legnépszerűbb küzdősport oldala.
Kizárólag az oldalunkon megjelenő reklámoknak köszönhető, hogy fenn tudjuk tartani az oldal működését, és így a nap 24 órájában a legfrissebb rendkívüli hírekkel, interjúkkal és videókkal tudunk szórakoztatni. Ha szeretnéd, hogy a TOTALDAMAGE még sokáig üzemeljen, kérjük, kapcsold ki a hirdetésblokkolót az oldalunkon!
Hatalmas szenvedéllyel és nagy szeretettel készítette a Webness Design: Medoks
Szólj hozzá