Artem Lobov visszavált MMA-ra
MMA

Artem Lobov visszavált MMA-ra


Artem Lobov (13–15–1 (1)) 2018. októberében hagyta ott a UFC-t, miután a harmadik meccsét is elveszítette egyhuzamban. Átváltott puszta kezes ökölvívásra, ahol nagy sikereket ért el, legyőzte Paulie Malignaggi-t, az egykori profi bokszolót, aki két súlycsoportban is világbajnok volt régebben.

Jason Knight állította meg TKO-val tavaly novemberben.

Nemrég jött a hír, hogy Az Orosz Kalapács úgy döntött, visszatér eredeti sportágához, az MMA-hoz.

Ellenfele Ylies "Broly" Djiroun lesz az ARENA FIGHT 2 nevű gálán, december 12-én csapnak össze Franciaországban, ahol csak pár napja tették legálissá a kevert harcművészeteket.

Conor McGregor jó barátja azt mondta, beszélt több szervezettel is, felajánlottak neki profi bokszmeccseket, és a KSW-vel is komoly tárgyalásokba volt még az év elején. A koronavírus beleszólt a dolgokba, ezért kötött most itt ki.

Djiroun a hazai pálya előnyeit élvezheti majd, a mérlege jobb, mint Lobové (17-6), legutóbbi meccsén pontozással győzött, előtte két megosztott pontozásos veresége volt, az előtt viszont 11 mérkőzést nyert meg egyhuzamban. 6 évvel fiatalabb, mint Lobov.


Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!

Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.

Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.

Válaszd ki a havi támogatás összegét

Válassz egy egyszeri támogatási összeget

Ft

Banki átutaláshoz szükséges adatok

Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012

Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41



Szólj hozzá