Artem
MMA

Artem "GOAT" Lobov szerint Conor könnyedén lebirkózza Khabibot


Október 6-án jön az MMA történelmének legnagyobb és legizgalmasabb mérkőzése, ahol Khabib Nurmagomedov próbálja majd megvédeni címét Conor McGregor ellen. A legtöbben a jelenlegi bajnok győzelmére tippelnek, mégpedig azért, mert abban a legjobb, amiben Conor a leggyengébb.

Conor legjobb barátja, Artem Lobov máshogy látja a helyzetet. Szerinte sokan lebecsülik az ír szupersztár képességeit, és Khabib nem fogja tudni a földre vinni őt.
“Olyan, mintha az emberek azt hinnék, Conor csak állóharcolni tud, birkózni nem, Khabib pedig csak birkózni képes, ütni pedig nem."

Eddig jól is hangzott az interjú, kár, hogy nem lett ezzel vége. Hiszen MMA harcosokról van szó, akiknek a bunyó minden terén helyt kell állniuk a ketrecben. Nincs olyan MMA-s, aki csak az állóharchoz ért – az ilyen harcost hívjuk kick-bokszolónak, ökölvívónak, thai bokszosnak, stb.

Sajnos azonban így folytatódtak Artem szavai:

 “Könnyedén lebirkózza Khabibot. Persze ez Khabib terepe, nem vagyunk hülyék. De felkészültünk mindenre, és nem fogunk a kezére játszani.”

Csakúgy, mint Mystic Mac, Conor jövőbelátó alteregója, Az Orosz Kalapács is azt jósolta, hogy az ír az első menetben kivégzi a dagesztánit.



“Conor az első menetben nyer. Khabib semmit sem fog tudni tenni ellene. Amikor Iaquinta betalált ellene, nem tetszett neki. Nagyon nem. Hátrált, hátradőle, elfordult, becsukta a szemeit, amikor Al támadta. Michael Johnson ellen ugyanez volt. Amikor Michael talált, Nurmagomedov nem tudta levinni őt a földre. Amiért végül a földön kötöttek ki, azért volt, mert Johnson vitte le saját magát. De még ő is ki tudta védeni Khabib földreviteli próbálkozásait. Én tudom, mire képes Conor, mert láttam őt edzeni. Ő fog nyerni, méghozzá az első menetben.”

 

Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!

Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.

Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.

Válaszd ki a havi támogatás összegét

Válassz egy egyszeri támogatási összeget

Ft

Banki átutaláshoz szükséges adatok

Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012

Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41



Szólj hozzá