Szinte csodával határos módon Spann megúszta a TKO-s vereséget, azonban miután egy leütés után összekuporodott a földön és Smith a hátára került, kopognia kellett egy szoros fojtás miatt. A győzelem után azonban ahelyett, hogy ünnepelt volna, Anthony mérgesen leordította Ryan fejét, azt kiabálva neki, hogy most már tisztelje őt.
Spann-nek ez nem annyira tetszett, és odament legyőzőjéhez, a biztonságiak pedig jól érezték, hogy közbe kell avatkozniuk, nem lett volna jó, ha egy második fight alakul ki mert az könnyen tömegverekedéshez vezet. Szerencsére ez nem történt meg, sőt, a két fighter békét is kötött a küzdőtéren.
Smith azt mondta, sokan elfelejtik, hogy egykor milyen magasan volt a UFC ranglétráján, és azt mondta, most már szeretne egy nála magasabban rangsorolttal bunyózni. Aleksandar Rakic-t jelölte meg, és a szakkommentátorként dolgozó Michael Bisping mondta, hogy az ausztriai a twitteren már el is fogadta a kihívást.
Erre a potenciális mérkőzésre akár már decemberben is sor kerülhet. Smith egyébként az egyik legaktívabb bunyósa a UFC-nek, 2018 óta 7 bunyót vállalt. 36 győzelme közül 34 idő előtti finis, ami valami félelmetes. 16 veresége van, 13-szor őt finiselték, szóval ha az ő bunyóját nézed, biztos lehetsz benne, hogy maradandó élményben lesz részed.
Szólj hozzá