Anthony Smith a karantén idején betörőkkel tartja magát edzésben
Anthony azt tette, amit tennie kellett, meg amihez a legjobban ért. Elmondása szerint ez volt élete legkeményebb bunyója, nehéz dolga volt a betörővel, aki ugyan fegyvertelen volt, de jól állta a térdeseket és a könyököket is. Az egész bunyó vagy öt percig tartott, ami figyelemre méltó, már csak abból a szempontból is, hogy Rashad Evans és Shogun Rua együtt nem bírtak ki ennyit Anthony ellen.
Az elkövető egyébként valószínűleg valamilyen drog hatása alatt lehetett, de furcsa módon, mikor a rendőrök megérkeztek és kezükbe vették a szituációt, a betörő illedelmesen elnézést kért.
Később kiderült, hogy a betörő egy húszas éveiben járó birkózó volt, akit Luke Haberman néven azonosítottak. Ez valamelyest magyarázatot adhat arra, miért is volt olyan nehéz vele elbánni.
Anthony meglehetősen zaklatottnak tűnt a vele készült interjú során. A házban egyébként feleségén kívül még ott tartózkodott három gyereke és anyósa is, így érthető, hogy kissé megviselték a történtek.
Legközelebb április 25-én láthattuk volna őt Glover Teixeira ellen, de ez a vírus miatt csúszni fog, még nem tudni pontosan mikorra.
Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!
Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.
Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.
Válaszd ki a havi támogatás összegét
Válassz egy egyszeri támogatási összeget
Banki átutaláshoz szükséges adatok
Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012
Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41
Szólj hozzá