Anthony Joshua mérlege nem tökéletes többé
Profi, de a laikusok számára rettentő unalmas mérkőzés volt az Anthony Joshua vs. Joseph Parker nehézsúlyú csata, amit AJ nyert meg egyhangú pontozással.
Az első 4 menetben semmi sem történt, Joshua uralta a ring közepét, Parker pedig védekezett, táncolgatott. Az ötödikben talált először szépen Joshua, beijesztett egy balegyenessel, amiből végül horog lett, szép volt. Aztán Parker kontrázott, de nem volt benne erő.
A 6. menet érdekesen kezdődött, a felek egymásnak estek, a bíró közbelépett, mielőtt bármi durva történhetett volna. Ez a tendencia a későbbi menetekben is megismétlődött, a bíró alig hagyta Parkeréket bunyózni, azonnal közbeszólt, és ezzel indokolatlanul lelassította az amúgy sem túl pörgős bunyót. Hiba, nagy hiba. Többször azt hitte, összekapaszkodtak és szét kell szednie őket, de erre nem volt szükség. Ezt a meccset még én is jobban vezettem volna. Ez a meccs jobb lett volna bíró nélkül.
Ha ez még nem lett volna elég, az akciót még Joshua lógó kesztyűje is többször megzavarta, olyannyira, hogy a bajnok a 9-ben egyszerűen odasétált a sarkába, és kérte, hogy csinálják már meg (ez a bíró feladata lett volna – a szerk.)
Összességében elmondható, hogy Joshua talált többször és keményebben, de egyik sem volt nagyon erős ütés, több felütés is mellément. Mindketten kimérten bokszoltak, jab-ekkel operáltak, és ez Joshuának állt jobban picivel. Megnyerte a bunyót egyhangú pontozással, így övé lett a WBO világbajnoki öve is, de makulátlan mérlegét nem tudta megtartani, ami most így néz ki: 21-0, 20 KO. Tehát ez volt az első meccs AJ karrierje során, ami végigment.
Parker elmondta a meccs után, hogy Joshua jobb volt nála, és legközelebb keményebben fog edzeni. Visszatér majd, megint bajnok szeretne lenni, így legyen.
Joshua pedig azt nyilatkozta, hogy ésszel bunyózott, az ő akarata érvényesült, hiszen Parker véres háborút ígért, ő viszont már az elején megmondta, hogy ez nem lesz az (ha jól értettem).
Elmaradt tehát a sokk, Parker nem tudta lesokkolni Joshuát és a világot, tehát a meccs tényleg csak egy újabb lépcsőfok volt az Anthony Joshua vs. Deontay Wilder gigameccs felé, ahogy azt a felvezetőben említettem.
Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!
Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.
Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.
Válaszd ki a havi támogatás összegét
Válassz egy egyszeri támogatási összeget
Banki átutaláshoz szükséges adatok
Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012
Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41
Szólj hozzá