Anthony Joshua két edzője és jó barátja halt meg a tragikus balesetben, Jake Paul reagált

Anthony Joshua két edzője és jó barátja halt meg a tragikus balesetben, Jake Paul reagált


A tragikus baleset, amelyben hétfő délelőtt Anthony Joshua megsérült, két, a bokszsztárhoz közel álló ember életét követelte. A TMZ jelentése szerint két edzője és régi barátaja, Sina Ghamit és Kevin „Latif” Ayodele hunyt el – közölte Nigéria elnöke, Bola Ahmed Tinubu.

A politikus a frissen kiadott közleményében fejezte ki részvétét, és elmondta, hogy személyesen beszélt AJ-jel a lesújtó veszteségekről. AJ kisebb sérülésekkel megúszta a balesetet, de a lelke most súlyosan megsérült, ezt a traumát talán sosem tudja majd feldolgozni. Kis híján ő is odaveszett, és két barátja is meghalt a balesetben, az egyikük ráadásul mellette ült.

Ez az, amit még a legnagyobb ellenségének sem kíván az ember. Borzalmas. Ezeknek az információknak a tükrében pedig még szomorúbb az a videó, ami kikerült a netre a széttört autóból fájdalomtól eltorzult arccal kiszálló Joshua-ról.




 










A bejegyzés megtekintése az Instagramon























 

Eric Gomes (@boxingego1) által megosztott bejegyzés







Kevin „Latif” Ayodele (RIP) Anthony Joshuával (Forrás: TMZ)


Sina több mint 10 éven át volt AJ erőnléti és kondicionáló edzője, és ő volt egyben az Evolve Gym társalapítója is. Latif Joshua személyi edzője és az egyik legjobb barátja volt. AJ legutóbbi Instagram-sztorija a baleset előtt éppen Latiffal készült, a videón együtt pingpongoznak.

Jake Paul a Twitteren küldött üzenetet Joshuának, aki december 19-én egy jól irányzott jobbossal törte el az állkapcsát.
„Az élet sokkal fontosabb, mint a boksz” – írta Paul az X-en. „Imádkozom az elveszített életekért, AJ-ért és mindenkiért, akit érintett a mai szerencsétlen baleset.”






A nigériai Szövetségi Közúti Biztonsági Testület (FRSC) előzetes jelentése szerint Joshua egy fekete Lexus SUV hátsó ülésén ült, amely feltételezhetően a megengedett sebességhatárt túllépve előzött az adott útszakaszon. A teherautó sofőrje elvesztette uralmát a jármű felett, és egy az út szélén álló teherautónak ütközött.

Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!

Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.

Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.

Válaszd ki a havi támogatás összegét

Válassz egy egyszeri támogatási összeget

Ft

Banki átutaláshoz szükséges adatok

Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012

Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41



Szólj hozzá