Andy Ruiz Jr.-t kínos vereséggel tért vissza, padlóra küldte Damian Knyba

Andy Ruiz Jr.-t kínos vereséggel tért vissza, padlóra küldte Damian Knyba


Andy Ruiz Jr. padlóra került, és egyhangú pontozással kikapott Damian Knybától, miután két év kihagyás után tért vissza a ringbe New Jersey-ben.

A New Jersey-i Newarkban található Prudential Center adott otthont a korábbi világbajnok visszatérésének. Az aréna májusban a UFC 328 helyszíne volt, ahol Sean Strickland történelmi győzelmet aratott Khamzat Chimaev felett. A Prudential Center közel van a Madison Square Gardenhez, ahol Ruiz 2019-ben nagy meglepetésre, egy leütés után óriásit fordítva legyőzte Anthony Joshuát.

Ezúttal is hasonló helyzetbe került Ruiz, mint akkor: padlóra került, és a pontozólapokon is hátrányba került, így a későbbi menetekben kellett volna fordítania. Ez azonban nem sikerült. Nem tudott közel kerülni a divízió egyik leghosszabb karú bokszolójához, és mindhárom pontozónál alulmaradt.

A 201 centiméter magas Damian Knyba egyértelműen Ruiz fölé tornyosult, amikor a két nehézsúlyú egymással szembenézett. A mérkőzés elején a lengyel kihasználta fizikai fölényét, és egyenesekkel tartotta távol magától Ruízt.

Innen fokozatosan átvette az irányítást, a hetedik menetben pedig brutális leütést is jegyzett.



 










A bejegyzés megtekintése az Instagramon























 

Matchroom Boxing (@matchroomboxing) által megosztott bejegyzés






Ruiz a nyolcadik menetben ugyan több komoly támadást is indított, de hasonló sikert nem tudott elérni, mint a lengyel. Knyba kitartott az eredeti taktikája mellett, és pályafutása legnagyobb győzelmét aratta a korábbi világbajnok ellen.

Ruiz a mérkőzés után visszavágót követelt. Arra panaszkodott, hogy Knyba sokszor lefogta őt. A korábbi bajnok azt mondta, ez a vereség nem jelenti profi karrierje végét, annak ellenére, hogy a szurkolók és a szakértők közül sokan már ezt szeretnék.

Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!

Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.

Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.

Válaszd ki a havi támogatás összegét

Válassz egy egyszeri támogatási összeget

Ft

Banki átutaláshoz szükséges adatok

Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012

Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41



Szólj hozzá