Andrei Arlovski Moszkvában csap össze Shamil Abdurakhimovval!
Alig két hét telt el a UFC 225 óta, de Arlovski máris aláírt egy újabb meccsre, ezúttal Európában. A „Pitbull” a mai Fehéroroszország területén született, így félig hazai pályán lesz, hiszen az összecsapást Moszkvában rendezik.
Az egykori nehézsúlyú bajnok Instagram-oldalán jelentette be a hírt, a posztban „veszélyes ellenfélnek” titulálta Abdurakhimov-ot, nem sokkal később pedig a menedzsmentje is megerősítette a hírt. Arlovskinak ez lesz a 27. mérkőzése a szervezetnél, ezzel pedig utolérte Frank Mir-t, aki eddig egyedül birtokolta a „Legtöbb mérkőzés a 265 fontos divízióban” címet.
A fehérorosz harcos legutóbbi meccsén – erősen véleményes – megosztott pontozással vereséget szenvedett Tai Tuivasa ellen. Ezzel megszakadt a kétmeccses győzelmi sorozata, amelynek szenvedő alanyai Stefan Struve és Junior Albini voltak. A „Pitbull” jelenleg a 11. helyet foglalja el a nehézsúlyú ranglistán.
Abdurakhimov 15-2-es mérleggel érkezett a UFC-be, azóta viszont nem igazán jön ki neki a lépés: három győzelemmel és két vereséggel áll, pedig a nehézsúly első feléből mindössze Derrick Lewis-zal találkozott, aki ki is ütötte, a negyedik menetben. Utolsó mérkőzésén KO-val győzte le Chase Sherman-t, ez volt a 36 éves, dagesztáni bunyós egyetlen kiütéses győzelme az elmúlt öt évben. De még ezzel a teljesítménnyel is a 13. helyen áll a rangsorban.
A fehérorosz vs. orosz találkozó minden bizonnyal a gála co-main eventje lesz.
A főmeccs továbbra is kérdéses, miután Fabricio Werdum doppingbotrány miatt kiesett, így jelenleg Aleksei Oleinik-nek keresnek ellenfelet.
Talán Volkov jobb választás lett volna, mint a gála fő attrakciója…
Ti kit tudtok elképzelni, mint Oleinik ellenfele? Mit jósoltok Arlovski meccsére?
Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!
Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.
Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.
Válaszd ki a havi támogatás összegét
Válassz egy egyszeri támogatási összeget
Banki átutaláshoz szükséges adatok
Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012
Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41
Szólj hozzá