A „Pók” jelenleg – a doppingolás miatt kapott – eltiltását tölti, egészen novemberig, ám utána visszatérne az Octagonba, amilyen hamar csak lehet. Georges St-Pierre pedig megfelelő ellenfélnek tűnik, kettejük neve egyaránt garancia a hatalmas bevételre és médiafigyelemre is.
Egykoron (2008-2010 környéke), ez volt a rajongók által leginkább várt mérkőzés, akkoriban mind a két legenda uralta a saját súlycsoportját: Anderson látványos kiütésekkel, a kanadai sztár pedig ellenfeleit totálisan dominálva védte meg az övet.
Mára már eljárt az idő a két harcos felett, Silva 43, St-Pierre 37 éves, de a brazil szerint nem is kérdés, hogy lenne igény erre a meccsre.
„A UFC-ben minden lehetséges. Eklektikus cég, aminek nagy hatása van a sportra. Új irányba indultak el, a szórakoztatás irányába, így bármi megtörténhet.”
GSP utoljára Michael Bisping ellen harcolt, és nyerte el a középsúlyú övet, ezzel pedig azon kevesek közé csatlakozott, akik már két divízióban is bajnoki címet birtokoltak. Azonban a kanadai – sérülései miatt – lemondott a 185 fontos övről, így Robert Whittaker lett a bajnok. (Szimpatikus és sportszerű döntés volt.)
„Megfelelő döntéseket kell hozni, a kellő időben,” méltatta Silva lehetséges ellenfelét. „Jó stratégiával ment be a ketrecbe, és jó bunyót hoztak össze Bisping-gel. Mindketten remek harcosok. Ha nem fogunk találkozni a ketrecbe, az azért lesz, mert nem kellett, hogy megtörténjen (a harc).”
Megtörténjen, vagy ne?
Tiétek a döntés!
Szólj hozzá