A UFC tavaly novemberben bocsátotta el a brazilt, aki akkor még azt mondta, hogy szívesen harcolna más szervezeteknél továbbra is, viszont azóta sem igazolta le egyik promóció sem.
Azt nem tudni, hogy nem volt rá kereslet, vagy inkább Silva maradt távol az Octagon-tól, de az ESPN riporter Ariel Helwani műsorában bejelentette, hogy véget ért a pályafutása.
„Azt hiszem végeztem az MMA-val. Nehéz mindennap edzeni és jó formában tartani magad, mivel folyamatosan sérüléseket szedsz össze. Most inkább csak próbálom élvezni az életet. Már nem kell senkinek semmit bizonyítanom, csak megakarom élni életem minden pillanatát.”
Bár nem váratlan a hír, de mégis szívbe markoló lehet azoknak, akik Silva miatt szerettek bele a kevert harcművészetekbe. Az utóbbi években, nem sikerült olyan teljesítményt hoznia, mint amit a karrierje korábbi szakaszaiban, nyilván ennek egyik oka lehet a kora is, de a sérülések sem kerülték el. Kísértetiesen hasonló, lábtörést szenvedett például mint nem is olyan rég Chris Weidman, az ebből való visszatérés már csodával határos.
Viszont, ha visszanézünk a „Pók” karrierjére, senkinek nem az utóbbi vereségek fognak eszébe jutni. Számos rekordot tart a UFC-n belül, amelyeket, ha valaki megakar dönteni fel kell kötnie a gatyát. Nehéz lenne mindet felsorolni, de nézzünk párat!
Nevéhez köthető a leghosszabb bajnoki uralkodás, ami 2457 napig tartott. Leghosszabb nyerőszéria is az övé tizenhat meccsel. Középsúlyban szinte mindenben az első: legtöbb címmeccs, legtöbb győzelem címmeccsen, legtöbb címvédés, legtöbb befejezés.
Nem is sorolom tovább, mert akkor napestig tartana, de ez a hosszú és elég sikeres eredménysor is mutatja, hogy az MMA sport egyik legnagyobb alakja búcsúzik a ketrectől. Szerintem csak idő kérdése, hogy bekerüljön a UFC Hall of Fame-be, igazán megérdemli.
Jó pihenést, bajnok!
Szólj hozzá