Bár Silva-nak is voltak pillanatai a nálánál 22 évvel fiatalabb "bokszoló" ellen, kétszer is padlózott. Felkelt ugyan, vagyis sokkal jobban teljesített, mit Ben Askren vagy a visszavágón Tyron Woodley, de nyerni így már nem tudott.
"A Pók" a mérkőzés után azt mondta, még most sem vonul vissza:
“Nem egyszerű ilyen idősen fiatalok ellen küzdeni, de én megtettem minden tőlem telhetőt." – nyilatkozta Silva még a ringben. "Keményen edzettem minden nap, Jake ma jobb volt nálam. Még nem fejezem be a karrierem. Nem tudok leállni. Csak Isten állíthat meg. Dubai-ban lesz egy BJJ tornám hamarosan."
Anderson hozzátette, hogy az egyik baj az volt, hogy a taktikához nem tudta tartani magát:
"Pont akkor talált el, amikor nem jól egyensúlyoztam. Nem volt túl erős az ütés, nem éreztem magam kiütve. Mondtam is az edzőmnek, hogy nem hiszem el, hogy elkövettem ezt a hibát. Félig szuperhős vagyok, és néha az emberi felem hibázik."
A mérkőzést teljes egészében itt nézheted újra - már ha szeretnéd kínozni magad.
Szólj hozzá