View this post on Instagram
A UFC 324-et 2026. január 24-én tartják a las vegasi T-Mobile Arenában, és ez lesz az első UFC-gála a Paramounton.
Pimblették interim könnyűsúlyú bajnoki címmeccsére azért kerülhet sor, mert a regnáló könnyűsúlyú bajnok, Ilia Topuria bejelentette, hogy 2026 első negyedévében nem fog küzdeni, és a UFC úgy döntött, ezt nem várja meg, és már korán eldöntik, ki lesz Ilia kihívója.
Kayla Harrison (19–1), kétszeres olimpiai aranyérmes és PFL-bajnok júniusban szerezte meg az első bajnoki címét a UFC-ben, szubolva Julianna Penát a UFC 316-on. A győzelem után szinte azonnal a ketrecbe hívta Nunes-t, hogy előkészítse a jövőbeli superfightot.
Nunes (23–5), korábbi harmatsúlyú és pehelysúlyú bajnok, és sokak szemében a női GOAT (legyőzte Ronda Rouseyt, Cris Cyborgot és Valentina Shevchenko-t is) 2023 júniusa óta nem bunyózott, amikor megvédte 61 kilós övét Irena Aldana ellen a UFC 289-en. A győzelem után „The Lioness” mindkét övét leadta és bejelentette visszavonulását. Most, két évvel később visszatér, hogy visszaszerezze a trónt. Igazán megérdemelték volna, hogy főmeccset kapjanak a hölgyek, de sajnos nem így alakult.
A főkártyára egy harmatsúlyú mérkőzés is felkerült: Sean O’Malley tér vissza az Octagonba, Song Yadong ellen bunyózhat. Két veresége van, mindkétszer Merab Dvalishvili győzte le, az aktuális harmatsúlyú bajnok.
Song (22–8–1, 1 NC) legutóbb februárban harcolt, ahol egy vitatott technikai döntéssel verte Henry Cejudót. A meccs szoros volt, de Song véletlenül a nyerésre álló Cejudo szemébe nyúlt, aki annak ellenére folytatta a meccset, hogy alig látott valamit, és így el is veszítette azt – ez nagyon rossz döntés volt Triple C részéről.
A CBS-es bejelentés után White Instagram Live-on további meccseket is közölt.
A UFC 324-en két korábbi bajnok párharca is helyet kap: a korábbi légsúlyú bajnok Alexa Grasso összecsap a korábbi szalmasúlyú bajnok Rose Namajunasszal. Grasso-nak (16–5–1) két egymásutáni veresége van, előbb elvesztette az övét Valentina Sevcsenko ellen a trilógia harmadik részében, majd pontozással kikapott Natalia Silvától a UFC 315-ön. Namajunas (14–7) legutóbb felment 57 kilóba, és Miranda Mavericket győzte le pontozással a UFC Atlantán.
Egy másik korábbi bajnok, Deiveson Figueiredo (25–5–1) szintén harcol a UFC 324-en: a top kihívó Umar Nurmagomedov (19–1) ellen csap össze harmatsúlyban. Nurmagomedov nemrég visszatért a Merab elleni címmeccs-vereségéből, miután megverte a jó formában lévő Mario Bautistát.
További bejelentett meccsek a UFC 324-re:
Nehézsúly: Derrick Lewis vs. Waldo Cortes-Acosta
Pehelysúly: Arnold Allen vs. Jean Silva
Középsúly: Ateba Gautier vs. Andrey Pulyaev
A UFC 325-ös, január 31-én érkező számozott gáláról is kaptunk egy bombahírt. És ez nem feltétlenül JÓ értelemben vett bombahír. Ugyanis a főmérkőzést ezen a pehelysúlyú bajnok, Alexander Volkanovski vívja meg, kihívója pedig Diego Lopes lesz. Ez egy visszavágó, az első meccset Volkanovski nyerte meg.
Ez a párosítás azért is furcsa, mert Volkanovskinak két SOKKAL JOBB kihívója van: a veretlen Movsar Evloev (19-0), bár ő kihagyta sérülés miatt a teljes idei szezont. Ott van még a szintén veretlen Lerone Murphy (16-0-1), aki Aaron Picot mattolta az első menetben. Murphy ki is fejezte csalódottságát, és abszolút egyet tudunk érteni vele.
Azt írta, hogy az fáj ebben neki a legjobban, hogy nem mérkőzhet meg a legjobb pehelysúlyú bajnokkal, és szomorú amiatt is, hogy ma már nem az határozza meg, ki kap címmeccset, hogy ki a legjobb, hanem az, hogy kinek van a legtöbb követője az Instagramon.
Missing the opportunity to fight one of featherweights goats is what hurts me the most. It’s not about who’s the best anymore. It’s about who’s most popular
— LERONE MURPHY (@LeroneMurphy) November 27, 2025
Szólj hozzá