Amanda Nunes vs. Cris Cyborg II: Cyborgnál a laszti
MMA

Amanda Nunes vs. Cris Cyborg II: Cyborgnál a laszti


Miután Amanda Nunes legyőzte Holly Holmot is, egyszerűen nem maradt már női bunyós, akire azt lehetne mondani, hogy ésszerű kihívást jelentene rá. Ronda Rousey (visszavonult) legyőzése: pipa, Miesha Tate (visszavonult): pipa, Holly Holm: pipa, Valentina Shevchenko kétszer is pipa, Cris Cyborg: pipa, Germaine de Randamie (az első számú kiemelt most): pipa.

Ott van még a veretlen Ketlen Vieira (10-0), illetve a szintén veretlen Aspen Ladd (8-0), mint esetleges kihívó, de egyikőjük sem rendelkezik annyi tapasztalattal, mint a dupla súlycsoportos női bajnok, aki már 22 profi bunyón van túl.

By the way, most nézem csak, Nunes 18-szor győzött, ebből 13 a T(KO), ami egészen kivételes egy női bunyósnál, ráadásul ott van még 3 szub is, mindössze kétszer győzött pontozással.

Talán Cris Cyborgnak lenne a legtöbb esélye Nunes ellen, ő az egyedüli, aki bejelentkezhetne még a "Minden Idők Legjobbja" címéért (majdnem MILF!) 20-2-1-es mérleglével és picivel jobb kivégzési rátájával.

Justino 2018 végén kapott ki a bajnoktól, elveszítve a pehelysúlyú övet, és azóta is a visszavágóért lobbizik. Ennek ellenére a kanadai feltörekvő reménységet, Felicia Spencer-t kapta meg, vele a UFC 240-en bunyózhat július 27-én.

Dana White szerint ha elvállalja a visszavágót, megkaphatja, ugyanis Nunes is nyitott erre.

Megint van egy kis feszkó közte és a UFC között, jelenleg mindketten a másikra fogják azt, miért nincs még papírra vetve a visszavágó.

Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!

Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.

Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.

Válaszd ki a havi támogatás összegét

Válassz egy egyszeri támogatási összeget

Ft

Banki átutaláshoz szükséges adatok

Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012

Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41



Szólj hozzá