Amanda Nunes jókorát belerúgott a földön fekvő Cris Cyborgba: 'Nincs ütőereje'
No persze nem szó szerint tette ezt meg az újdonsült dupla súlycsoportos brazil, szavakkal tiporta porba Cyborgot egy interjú során:
“Ó, egyáltalán nem okozott bennem semmi kárt. Amikor először eltalált Cyborg, éreztem, hogy semmi ereje sincs. Leengedtem hát a karjaimat, és azt gondoltam magamban, hogy gyerünk, uccu neki! Az elején azért hajolgattam el az ütéseitől, mert féltem attól a híreszteléstől, hogy keményeket üt. Sokan mondták róla, hogy 'Jaj, keményeket üt, jaj, de erős, mekkora ütőereje van!', de amikor eltalált, egyáltalán nem éreztem ilyesmit.”
De nehogy azt hidd, hogy Nunes még nem csavart még párat a Cyborg testébe szúrt tőrön. Kijelentette, hogy egy esetleges visszavágóra két év felkészülési időt kér, utalva ezzel arra, hogy mennyire nem tetszett neki, hogy Cyborgnak nem tetszett, hogy nem azonnal akar bunyózni vele, hanem 2018 végén:
“Cyborg korábban sem volt hajlandó velem bunyózni, ha a felkészülésem egy évnél tovább tart, úgyhogy gondolom most sem akar, mert most nem egy, hanem két év felkészülési időt kérek ellene.”
Persze ez utóbbi mondatnak köze van az új UFC-s divathoz. Ami azt jelenti ugyebár, hogy manapság mindenki dupla, tripla súlycsoportos bajnok akar lenni (Conor McGregor után szabadon...), mert ugye CSAK egy súlycsoportban már nem menő királynak lenni, mindenképpen kell egy második divízió is. Emiatt persze egy csomó gond és probléma ütötte fel a fejét, például az, hogy egy seggel nem lehet két lovat megülni.
Nem lehet két súlycsoport bajnoka lenni egyszerre. Kizárt. Lehet két címmel verni a mellkast, de az öröm csak ideig-óráig tart, ráadásul véleményem szerint elértékteleníti a "sima" súlycsoportos bajnokokat.
Ugyanis mind Conor McGregort, mind Daniel Cormiert megfosztották a második övétől (oké DC leadta, de nem volt választása), ez pedig engem igazol. Nem muay thai harcosokról beszélünk, akik egy évben meccselnek vagy 50-szer. Egy UFC-s harcos esetében már annak is örülünk, ha egy évben háromszor láthatjuk bunyózni.
Nunes is engem igazol ebben a dologban, gyönyörűen rávilágít a problémára, még ha nem is tudatosan:
“Először szeretném megvédeni a címemet, az eredeti címemet. A divízió rám vár. Meglátjuk, mi lesz utána, de szerintem Cyborg nem akar majd várni rám két évet.”
Hát igen, le is lehet adni az övet, hogy ne álljon egy helyben miattad egy teljes divízió.
Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!
Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.
Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.
Válaszd ki a havi támogatás összegét
Válassz egy egyszeri támogatási összeget
Banki átutaláshoz szükséges adatok
Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012
Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41
Szólj hozzá