Állva fojtották le Holly Holmot
MMA

Állva fojtották le Holly Holmot


Mayra Bueno Silva és Holly Holm nevével fémjelzett UFC-gálán egy rendkívül ritka submissiönt láthattunk.

A brazil a második menetben állva fojtotta le a 41 éves Holmot, szorítása olyan erős volt, hogy a korábbi harmatsúlyú bajnoknak kopognia kellett a második menet 38. másodpercében:



A videón látható ninja fojtás olyan ritka, hogy még a UFC profi szakkommentátorai sem tudták elsőre pontosan megnevezni.

Értelemszerűen ez volt Mayra karrierjének legfontosabb győzelme, innen a határ a csillagos ég, hiszen a P4P lista 14. helyezettjét, és a női MMA egyik legnagyobb aktív sztárját verte meg, aki egyébként kifejezetten jól kezdett az első menetben, és egyáltalán nem látszott rajta a kor.

Számára időszerű lenne visszavonulni, de erre a bejelentésre még várnunk kell, hiszen nem történt meg a vereség után. De látszott szegényen, mennyire csalódott az eredmény miatt.



A mérkőzés utáni interjúknál Bueno Silva elmondta, nemrég súlyos depressziós volt, úgy érezte, az élete már nem fontos többé, aztán megismert egy lányt, aki kihozta a depresszióból. Azt üzente a világnak, hogy ha valaki hasonlóan rosszul érzi magát lelkileg, akkor próbáljon meg találni valakit, aki ki tudja húzni a "mocsárból".

Az American Top Team tagja hozzátette, ő az új arca a divíziónak, és kért egy bajnoki címmérkőzést Julianna Pena ellen. Erre akár sort is keríthetne a UFC, hiszen Amanda Nunes visszavonult, megüresedett az öv, amit legutóbb – Nunes előtt – Pena birtokolt.

Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!

Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.

Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.

Válaszd ki a havi támogatás összegét

Válassz egy egyszeri támogatási összeget

Ft

Banki átutaláshoz szükséges adatok

Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012

Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41



Szólj hozzá