Aljamain Sterling lemondta a Petr Yan elleni bunyót
A térdelés keményen fejbe találta Aljamain-t, aki nagy színészkedés közepette nem tudta folytatni a küzdelmet. Ehhez minden joga megvolt, hiszen jókora térdest kapott be fejre, illegálisan, direkt, mégis kiváltotta az MMA-rajongók nemtetszését. A mérkőzést így az amerikai Yan diszkvalifikációjával megnyerte, így ő lett a UFC történelmének első embere, aki így nyert bajnoki címet.
A visszavágóra október 30-án került volna sor, bő egy hónap múlva, azonban most jött a hír, hogy Sterling lemondta a bunyót, sérülésre hivatkozva.
Állítólag a nyakával – amit nemrég meg is kellett műteni – vannak még mindig gondok, még a birkózó karrierjéből adódóan. Petr-nek még nincs ellenfele, de Sean O'Malley már jelentkezett is a posztra. Ha a UFC ideiglenes bajnoki címmeccset rendez Yan és O'Malley között, az nagyon nagyot szólna.
Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!
Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.
Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.
Válaszd ki a havi támogatás összegét
Válassz egy egyszeri támogatási összeget
Banki átutaláshoz szükséges adatok
Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012
Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41
Szólj hozzá